Az angol Sun bulvárlap állítása szerint drámai emberrablási kísérlet célpontja volt Mexikóban pénteken Catherine Zeta-Jones, ám ezt a mexikói hatóságok és a film készítői is cáfolják. A lap szombati jelentése szerint a színésznő a San Luis Potosi nevű mexikói államban zajló forgatásról két testőre kíséretében tartott hazafelé, amikor négy bűnöző közelítette meg autójukat és leállásra kényszerítette a gépkocsit. A testőrök állítólag ekkor szándékosan nekivezették az autót a gengszterek járművének és ezzel akkora időelőnyre tettek szert, hogy épségben haza tudták vinni a színésznőt, aki hisztérikus rohamot kapott. Később riasztották a rendőrséget és heves hajsza után sikerült is letartóztatni a bűnbanda "állig felfegyverzett tagjait".

San Luis Potosi kormányzója, Marcelo de Los Santos azonban légből kapottnak nevezte az egész történetet. "Ha ez megesett volna, én tudnám, márpedig semmit sem hallottam erről" - mondta a kormányzó. Lloyd Philips, a film producere szerint a rémhistória alapja egy néhány napja megtörtént koccanásos baleset lehet. A színésznő gépkocsijával valóban ütközött Mexikóban egy másik autó, de csak egy személy ült benne és mindkét járműben csak kisebb kár keletkezett. "Nem voltak állig felfegyverzett banditák és hisztérikus roham sem volt" - mondta Philips. "Az egész stáb jól van, és normálisan dolgozunk - tette hozzá."

Zeta-Jones Mexikóban a Zorro legendája című film forgatásán vesz részt.