A Megasztár első része után többször lehetett hallani, hogy Oláh Ibolya és Novák Péter egymásba szerettek és együtt járnak. Az énekes és az újonnan felfedezett tehetség eddig mindent tagadott, mondván kettejük között csak barátság van és az énekesnőnek egyébként is komoly kapcsolata van.

Végül, hosszú idő után Szulák Andreának vallottak érzelmeikről, és beismerték, barátságukba idővel más érzelmek is vegyültek. Kapcsolatukat azonban hiába próbálták titokban tartani, egyre többet látták őket együtt. Oláh Ibolya azt mondta, Szulák Andreát régóta ismeri, tökéletesen megbízik benne, ezért vállalta el a szereplést a Szulák showban, ahol elmondta, milyen nehézségekkel kellett szembenézniük, amikor választaniuk kellett barátság és szerelem között.