Nagy az izgalom Demcsák Zsuzsáéknál, a műsorvezető ugyanis bármelyik nap világra hozhatja első gyermekét, írja a Színes Bulvár Lap. "Eddig nagyon jól viseltem a terhességem, remélem a szüléssel sem lesz gond. Szerencsére nem híztam, csak nőtt egy nagy görögdinnye a pocakomban" - nyilatkozta a lapnak Demcsák. A szülők kisfiút várnak, és úgy döntöttek, hogy Benedeknek keresztelik el.

A terhessége miatt visszavonult műsorvezetőnő szabadidejében másoddiploma várományosként az ELTE jogi karának hallgatója. A baba érkezését és a vizsgaidőszakot remekül időzítette, hiszen nemrég letette az utolsó félévi vizsgáját is - számol be a Színes Bulvár Lap. Most már kizárólag a babára koncentrál, férje, József pedig biztosította, hogy a következő vizsgaidőszakban átvállal minden házimunkát, hogy Demcsák a baba mellett tanulhasson.