horoszkóp

Katalógust szerkeszt egy irodában Konta Barbara

2005.02.24. 08:18

Hat év televíziós karrier után a Best magazin szerint egy irodában dolgozik, és utazási katalógusokat készít Konta Barbara. A Tv2 Lazac című műsorának egykori műsorvezetőjét a Barátok közt című sorozatban ismert meg az ország, később a személyére szabott Barbara show moderátora lett. Saját műsora azonban nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket.

"Kudarcot nem éreztem, inkább keserűséget, csalódást. Lefutott előttem a négy hónap, mint egy pillanat. Ugyanazok az emberek, akik lelkesítettek, biztattak, mondták, hogy leáll a műsor " - emlékezett vissza Konta Barabara arra a hírre, amelyben közölték vele, a Barbara show megszűnik.

A lap kérdésére Konta Barbara elmondta, jó visszatérni a mindennapi életbe. "Bárkit, bármikor, bármilyen indokkal el lehet küldeni. Óva intem a barátnőimet is, akik most gondolkoznak azon, hogy a megszokott életükből kilépjenek. Én már túljutottam ezen" - mondta a volt műsorvezető, aki a jelenlegi munkáját nem részletezte.