Czifra Noémit, a Való Világ egykori műsorvezetőjét volt barátja, István egy másik nőért hagyta ott. Nóci a Színes Bulvár Lapnak elmondta, hogy a gyerek (akiről közben kiderült, hogy fiú lesz) még Thaiföldön fogant februárban, és egy héttel a hazajövetel után István minden előzmény nélkül otthagyta Nócit, akivel két évig voltak együtt. Ráadásul István az új nőjével költözött be abba a lakásba, amit még Nócival együtt építettek.

Czifra csak a szakítás után tudta meg, hogy terhes, és nagyon szomorú, hogy volt barátját ez egyáltalán nem érdekli. Nóci elmondta, hogy annak idején még mindketten szerették volna ezt a gyereket, de István most már csak anyagilag áll volt barátnője oldalán.