horoszkóp

Eltűnt Olivia Newton-John élettársa

MTI/AFP
MTI/AFP
2005.08.23. 17:11

Olivia Newton-John színésznő keresi élettársát, a 48 éves Patrick Kim McDermottot, akit egy halászhajó fedélzetén láttak utoljára, de onnan nyomtalanul eltűnt.

A színésznő hétfőn kiadott közleményével vitte a nyilvánosság elé az ügyet, s arra kérte az embereket, jelentkezzen, aki tud valamit McDermottról.

A férfi június 30-án szállt fel több más utassal a halászhajó fedélzetére egy éjszakai halásztúrára. A család akkor fogott gyanút, amikor McDermott nem jelent meg egy július 20-i eseményen. Néhány nappal később megtalálták autóját a kikötőben.

A rendőrség tájékoztatása szerint McDermott aláírta az utasok számára kötelező nyilatkozatot, amikor felszállt a hajóra, és utoljára a kabinban látták, amint éppen evett. Senki nem látta leszállni. Frank Liversedge, aki a kikötőnek azt a részét felügyeli, ahonnan a halászhajók indulnak, elmondta, hogy a legénység tagjai nem emlékeznek a férfire, de amikor kiderült, hogy eltűnt, megtalálták a hajón egy táskában pénztárcáját és több személyes tárgyát.

A nyomozó hatóságoknak elképzelésük sincs, hová lett McDermott, aki foglalkozására nézve operatőr és kilenc éve él a most 56 éves színésznővel. Mint elmondták, már július 9-én kiadták a keresést az eltűntként kezelt férfi ügyében, és most csupán a színésznő közleménye nyomán támadt érdeklődés miatt tartottak sajtóértekezletet.

Olivia Newton-John legnagyobb sikere az 1978-ban készült Pomádé (Grease) című film volt, amelyben John Travolta partnere volt.