Sokféle listán szerepelt már lassan négy évtizedes pályafutása során Michael Jackson, de még soha nem volt része abban a megtiszteltetésben, hogy egy "szörnylista" Top 100-án az előkelő 11. helyet hódítsa el.

Az énekes nem megszámlálhatatlan plasztikai műtétének köszönheti a megtisztelő helyet, hanem a Thriller című, 1983-ban készült, immár klasszikus klipjének amelyben a telihold megjelenésére fekete fiatalemberből előbb farkasember, majd pedig zombi lesz.

A listát a Retrocrush című, populáris kultúrával foglalkozó amerikai honlap állította össze, elsősorban a filmtörténet kedvenc rémségeiből, de bekerültek olyan ősinek mondható legendák, mint a krétai Minotaurusz, vagy a Loch Ness-i szörny. Ezen a listán némi meglepetésre Godzilla, a radioaktív leheletű óriásgyík az első, míg a következő három hely jószerével magától értetődő: Drakula, akinek leghíresebb megszemélyesítője a magyar Lugosi Béla volt, Frankenstein és King Kong.

Jacko társaságában szerepel még Norman Bates, Alfred Hitchcock Psychójának skizofrén gyilkosa, akit Anthony Perkins alakított, az Arnold Schwarzenegger megszemélyesítette Terminátor, Linda Blair, az Ördögűző megszállott kamaszlánya, és az Operaház fantomja - de nem a Webber-féle változat, hanem a némafilm egyik csillagának, Lon Chaney-nek 1925-ben készült álarcában.

Jacksonról is szerepel néhány kép, amelyen bemutatják, hogyan maszkírozták a Thrillerhez, de leközölnek néhány olyat is, ami plasztikai műtétei előtt és után készültek.