A paparazzók már napokkal ezelőtt elfoglalták hadállásaikat a Comói-tó mellett, sőt állítólag vízi járműveket is béreltek. A városvezetés protokollosztályának egyik munkatársa szerint az ötcsillagos Villa D'Este szálloda pincérei nagy eseményre készülnek, ám amikor konkrétan rákérdeztek arra, meglesz-e most szombaton az esküvő, ugyanő azt mondta, hogy tényleg nem tudjuk.

Nem jelent biztos támpontot az, amit a pincérek készülődéséről mondott, hiszen a szállodától egy saroknyira áll Pitt színészkollegájának, George Clooney-nak a luxusvillája, lehet, hogy ott készül valami, még az sem kizárt, hogy az esküvői partit a hotelből oda helyezik át, már persze ha mégis lesz esküvő.

Cernobbióban azóta folyik a találgatás, hogy Pitt szóvivője állítólag olyan "félig cáfolat" értelmű megjegyzést tett, miszerint az esküvőt "el kell halasztani". A lényegen mindez nem változtat, hiszen a 45 éves Brad Pitt és a nála 15 évvel fiatalabb színész-kolléganője már hosszabb ideje egy pár, a Jolie által örökbe fogadott két kisgyerek hivatalosan viselheti Brad Pitt vezetéknevét is, és a Angelina Jolie nemrég bejelentette, hogy júniusra gyereket vár élettársától.

A Comói-tó partján a helyi illetékesek úgy vélekednek, hogy ha tényleg nem lesz most esküvő, a felhajtásnak akkor is megvan a jó oldala, mert mindenképpen reklám ez a régiónak.