Brigitte Bardot, az állatok jogainak harcos védelmezője, teljes szívvel támogatja azt a svéd törvénytervezetet, amely javítaná a nercek halál előtti életkörülményeit. Egyúttal elítélte Franciaország ezzel kapcsolatos elutasító magatartását, amely szerinte a nerctenyésztők nyomásának köszönhető.

Az egykori szex-szimbólum felháborodásában levelet írt a svéd miniszterelnöknek, amelyben dicsérte a svédek állat-tiszteletét, de azt is megírta, hogy szégyenkezik a francia kormány álláspontja miatt és azért is, hogy ennyire nincs otthon súlya a szavának. (Azt elfelejtette megírni, hogy hazai ázsióján sokat rontott dühödt rasszista kirohanásaival, és hogy kiállt a szélsőjobboldali, Jean-Marie Le Pen vezette Nemzeti Front mellett.)

Bardot nem tartja elképzelhetetlennek, hogy elhagyja Franciaországot és Svédországban telepedik le, bár már idősnek tartja magát a váltáshoz - írta az El País című spanyol napilap. Svédországban egyébként nagyban folyik a nerctenyésztés, évente átlag 1,6 millió állatot ölnek le. Az állatvédők azonban időnként az éjszaka leple alatt szabadon engedik a nerceket. Az országban a lovakat is védik: nemrég nyújtottak be egy javaslatot, amelynek értelmében megtiltanák az egyetlen ló birtoklását, mondván a ló rendkívül módon társas lény, rosszul érzi magát egyedül. A tulajdonost tehát vagy vesz lovának egy társat, vagy eladja. Korábban a 2002-ben elhunyt írónő, Astrid Lindgren, a Harisnyás Pippi szerzője volt a svéd állatvédők egyik élharcosa. Ő azért is harcolt, hogy a tyúkoknak és a teheneknek legyen joguk szabadon kószálni a mezőn.