Néhány hét béke után ismét feszült a viszony Keleti György volt honvédelmi miniszter lányai között - írja a Színes Bulvár Lap. A lapnak nyilatkozó Keleti Györgyi szerint nővére képtelen megálljt parancsolni feltűnési viszketegségének és már a csapból is ő folyik, lassan olyan lesz mint Kiszel Tünde, miközben ő már nem vetkőzik le többet. Keleti Andrea elhatárolódik a húga dolgaitól, felháborítja, hogy a feje húga szilikonmellei között jelent meg. Nem igaz az sem, hogy nem bírná szereplés nélkül, hiszen két felkérésre is nemet mondott - nyilakozta a lapnak Andrea.