Egyelőre úgy tűnik, a színész halálát véletlen altató-túladagolás okozta, de persze máris felröppentek a hírek az állítólagos drogfüggőségről, és a szakítása okozta depresszióról. Amit maga is beismert: munkamánia és alvászavarok.

Egyelőre biztosnak tűnik, hogy nem öngyilkosság áll a 28 éves színész, Heath Ledger halálának hátterében, és hogy drogokat nem találtak mellette, csak altatószert. Egy tavalyi interjújában már beszélt róla, hogy alvási problémái vannak, a Daily Mail információi szerint viszont egy ideje komoly drogproblémákkal küzdött – bár ezt nagyon alaposan titkolta – , és depressziótól is szenvedett.

Heth Ledger élete és halála képekben

Heath Ledger holtteste mellett altatószeres üvegcséket találtak, ami – a hivatalos orvosszakértői vélemény elkészüléséig – egyelőre azt a feltevést valószínűsíti, hogy véletlen altató-túladagolás okozta a halálát. Egy novemberi New York Times-interjúban a színész már elmondta, hogy túlpörgetett munkamániája miatt éjjelente nem tud aludni: „Múlt héten átlagosan két órákat aludtam éjszakánként. Képtelen vagyok kikapcsolni. A testem kimerült, de az agyam tovább pörög”. A lapnak azt mondta, az Ambien nevű gyógyszerrel próbált úrrá lenni alvásképtelenségén, de nem sikerült. Ledger a túlpörgést legutóbbi filmjében, a Dark Knightban alakított Joker-figura számlájára írta, ami mind fizikálisan, mind szellemileg teljesen kiszipolyozta.

Természetesen felröppentek azok a hírek is, amelyek szerint Ledger valójában drogproblémákkal is küzdött, bár a vizsgálat ezeket egyelőre nem erősítette meg. A Daily Mail mindazonáltal a színész „egy ismerősétől” úgy tudja, hogy a szeptemberi szakítás oka Ledger súlyos drogfüggőségbe esett: bár menyasszonya, Michelle Williams változatlanul szerette őt, úgy érezte, nem számíthat rá. A színész a szakítás óta mély depresszióval is küzdött, mert nagyon hiányolta kislányát, Matildát, és az elmúlt hónapokat gyakorlatilag teljes visszavonultságban töltötte: „Összetört ettől a szakítástól. Teljesen befordult, elhanyagolta magát, alig aludt, és a borzalmas kedélyhullámzásoktól teljesen kiszámíthatatlan volt”.

Ez az ismerős azt is állítja, hogy Ledgert nemcsak Joker figurája viselte meg a Dark Knight forgatása alatt, hanem egy elvonókúra is. „Heath függősége ekkorra már olyan méreteket öltött, hogy kezdett az alakítása rovására menni. Ezért bement a rehabra, de elég gyorsan, már pár nap múlva kijött”.

Képaláírás

Michelle Williams színésznőt, Ledger exmenyasszonyát szintén lesújtotta a hír. „Szavakkal le se írható a fájdalom” – nyilatkozta a weboldalnak. A pár a Túl a barátságon - Brockeback Mountain forgatásán ismerkedett meg – ott Williams Ledger feleségét játszotta -, és bár 2006-ban már úgy volt, összeházasodnak, egy évvel később szakítottak. Közös kétéves kislányuk, Matilda Rose nevelésében azonban a színész változatlanul aktívan részt vállalt, New Yorkba is azért költözött, hogy minél közelebb legyen hozzá.

Családja az ausztrál SkyNews tévécsatorna kamerái előtt felolvasott közleményben a „békésen távozott” verziót erősítette meg: „Békésen feküdt, mintha aludna, amikor amerikai idő szerint délután 3.30-kor a házvezetőnő New York-i lakásában rátalált. Köszönjük barátainknak és mindenkinek, aki ránk gondol ezekben a pillanatokban. Heath rövid élete során nagyon sokakkal került mindenféle kapcsolatba, de csak nagyon keveseknek adatott meg az a csodás élmény, hogy valóban ismerhették.”

Nemcsak a család, de hazája is gyászolja a Hollywoodban hírnevet szerzett színészt. Az ausztrál miniszterelnök, Kevin Rudd sajtóközleményben tolmácsolta megrendülését, ami szerint „tragikus, hogy élete virágjában veszítettük el nemzetünk egyik legjobb színészeinek egyikét”.

Az öngyilkossági találgatásokat erősítette az is, hogy Ledger pár héttel a halála előtt adott interjújában a Fox Newsnak úgy fogalmazott, nem fél a haláltól: „Semmi bajom nincs a halállal, mert rajta [Matildán] keresztül majd tovább élek”.

De családja kizártnak tartja, és egyelőre a rendőrség sem véli valószínűnek, hogy halálát önkezűség okozta volna. „Nem az a típusú ember volt” – állítja az édesapa, míg a rendőrök szerint nem vall öngyilkosságra, hogy az altatótabletták a lakás több helységében, a helyükön voltak, a színész ágya mellett pedig mindössze egyetlen dobozzal találtak. Ledger boncolására holnap kerül sor.

Heath Ledger címszavakban

A színész Heathcliff Andrew Ledger néven született az ausztráliai Perthben 1979. április 4-én egy franciatanárnő és egy versenyautó-tervező mérnök fiaként. 16 évesen abbahagyta az iskolát a színészkedés kedvéért, 1999-ben a Tíz dolog, amit utálok benned férfi főszerepében sikerült is ismertté válnia. 2002 és 2004 közt a nála tíz évvel idősebb Naomi Wattsszal járt, de végül Michelle Williams színésznőt jegyezte el, akivel a Brokeback Mountain forgatásán ismerkedtek meg. Kislányuk, Matilda Rose 2005. október 8-án született, de szülei 2007. augusztusában szakítottak. Ledger 2005-ben Golden Globe díjat kapott a Brokeback Mountainben nyújtott alakításáért, 2006-ban pedig Oscar-díjra jelölték ezért a szerepéért.