"El lehet mondani mindent, bizonyos keretek között." Hujber Ferencünk ezzel a mondattal kezdte vallomását Liptai Claudia showjában, amit még csütörtökön rögzített a TV2 stábja. Ez meg is állta a helyét. Hogy valójában miről szólt a történet, sosem derül ki. Egy biztos: a kamerák előtt a házaspár minden nézőt arról biztosított, hogy kapcsolatuk szilárd és viszonyuk földöntúli. És eljött az a rész is, amikor mindenki megkönnyebbülhetett: együtt maradnak.

El lehet mondani mindent, bizonyos keretek között - mondta Hujber Ferenc színész Liptay Claudiának, aki a frissen szült Szulák Andreát váltotta a TV2 egyedülállónak mondott interjúshowjában.

Hujber Ferencet először egyedül faggatta házasságáról Liptai Claudia, hogy a kényes részekre könnyebben térjen ki a színész. Az exkluzívnak induló interjú ezzel azonban leginkább egy Mónika-show érzését keltette a nézőkben. Gyakorlatilag semmi olyat nem húzott ki a színészből, ami igazolta volna neje távollétét a kameráktól.

"Nem igaz, hogy orgiákra jártam"

A színész emellett arra is felhívta a figyelmet, hogy az UFO-s Varga Zsolttal (felesége egyik exe, akivel régebben együtt is "zenélt") nem volt erőszakos, bár beolvasott neki, mert csúnyát nyilatkozott nejéről. És mint minden házasságban, az övékben is volt egy kis szünet, amikor bármelyikük bármit megtehetett. Ezt azonban neje, Tölgyesi-Khell Cynthia nem használta ki: barátai és édesanyja társaságában vészelte át ezt az időszakot.

Valaki a múltból

Mikor parkolópályára került a frigy, Hujber nem volt rest más karjaiban vigasztalódni. Csak az nem vált világossá, mettől meddig tartott a mosolyszünet.

Nem ismerős, nem rokon: így határozta meg kamasz kedvesét Hujber. Csak a kapcsolat pontos kezdetét és végét felejtette el. A futó nyári románc hirtelen márciusi történetté alakult, hogy félrelépésén szépítsen a színész. Az időszakos Alzheimer-kór megmentette attól, hogy kínos kérdésekre kelljen felelnie a továbbiakban.

Csúnya bulvár

A Valami Amerika sztárja azt is kifejtette még, hogy miért volt terhes számára a sajtó jelenléte. Mikor újra magához ölelhette volna titokban megérkezett feleséget, kamerák és újságírók hada vette körül őket, így nem tudta megfelelő módon üdvözölni őt. Ha a zavaró tényezők nem lettek volna, és természetes környezetben - azaz a lakásukban - lepi meg Tölgyesi-Khell, akkor Hujber szerint neje nem állt volna meg a lábán, mert szétcsókolja.

Minden jó, ha a vége jó

Tiszta lappal indul tovább a két versenyző egy szebb kapcsolat reményében. Hujber semmit nem bánt meg, és ennél a pontnál Buddhát is idézte, hogy ezzel tegye még szimpatikusabbá magát a keleti vallás kedvelői előtt.

A Velvet megkeresésére Lili annyit fűzött a showban látottakhoz, hogy csak nevetni tudott ezen az olcsó színjátékon.