A Társulat egyértelműen a közönség kedvence lesz, legalábbis ezt szűrtük le a közvélemény-kutatásunkból, amit a főpróba idején végeztünk. Feke Pált mindenki szereti, mert átéli a darabot. Volt olyan, akit zavart, hogy Szikora rendezése impulzív lett, mert nem feltétlen jó, ha valami magával ragadó.

„Annyira jó. Ha meglenne cédén betenném, és bömböltetném hazáig a kocsiba" - mondta egy hölgy a közönség soraiból, mikor friss levegő gyanánt az Aréna egy karámra emlékeztető részen beleszívott a cigarettájába. Talán ez a mondat festi le a legjobban az egybegyűltek hangulatát, mert az elégedetlenkedők serege a tegnap esti főpróbán kisebbségben maradt.

A Társulat a jelmezes próba után megtartotta a főpróbát is, amire körülbelül 12 ezer ember volt kíváncsi. Talán ennek köszönhetjük, hogy a bejutásra szánt részidőnk a megszokottól eltérően csúfosan megnőtt, közel 30 perc alatt értünk be a létesítménybe. A belépést követően az első dolog, amivel szembesültünk, hogy akciós áron, azaz 4000 forintért vehetjük meg az István, a királyt hanganyag formában, plusz Feke Pál cédéjét, mert neki olyanja is van.

A jelmezes próba!

Nyolc óra felé egy kellemes hang felhívta a figyelmünket, hogy „ötös perc múlva kezdődik az előadás", mindenki foglaljon helyet. Az érdeklődő tömeg első körben nem annyira fogta fel, miért is van a színpadon jelmezes és nem jelmezes sereg egyszerre, de szinte hallani lehetetett, ahogy mindenkinek leesett a tantusz. Szörényi Levente pedig megjelent és szimbolikusan legalizálta a Társulat előadását azzal, hogy a színpad egyik legmagasabb fokán állva énekelni kezdett egy gitárral a kezében. Később a korpa közé is keveredett, majd, mint egy legenda, eltűnt a reflektorfényből.

A közönség füttyel és minden más eszközzel (taps, ordítás) próbálta jelezni, hogy még mindig nagymesterként tekint a zenészre, aki máig széles mosolyok közepette gyűjti be az elismerést negyed évszázada megírt munkájáért. Az első felvonás után a szervezők úgy gondolták, fél órás szünettel büntetik az elvakult rajongókat, akik ezt felháborodottan vették tudomásul. Viszont miután konstatálták, mennyit kell sorba állni azért, hogy könnyítsenek magukon: megbékéltek. A második felvonás egyik jelentében Réka, azaz Herczeg Flóra egy fehér ló hátán sétált be a színpadra, a hatás nem is maradt el, mindenkinek tátva maradt a szája.

Csak azok csukták be, akik szerint felelőtlenség és kínzás egy élő állatot ilyen zajjal büntetni - mert egy ló ezt biztos nem minősítené zenének - és láthatóan nem élvezte, hogy tőle két méterre üvöltenek a fiatalok. Szerencsére Herczeg jól bánt a jószággal, így nem kellett attól tartani, hogy testközelből is megismeri a közönség a lovat. Feke Pál és a többiek is kitettek magukért, kieresztették a hangjukat, bár a hangosítás nem volt tökéletes. Szerintünk a már említett Herczeg nyújtotta a legemlékezetesebbet, amit ezúton is köszönünk.               

A közönség véleménye

Modernebb változat, és teljesen új felépítés - így foglalta össze kérdésünkre József az új István, a királyt a Társulat előadásában. Beletették a válogatást is, kicsit újabb és kicsit komolyabb volt a réginél. Nagyon tetszett, ezért az új feldolgozásra tenném a voksom. Feke Pál a kedvencem.


Nagyon sok fajtát láttam, a csiksomlyóit is, nem kint, hanem itthon, dvd-n, többször. Az már egy másik szereposztás volt, nem teljesen ugyanaz, mint az eredeti. Ráadásul tízen-húszon éve a mű hatása alatt vagyok. Nálunk már a gyerekek is úgy nőttek fel, hogy dvd-n meg cd-n állandóan ez megy otthon, és mindenki nagyon szereti. A díszlet és a jelmez maga a tökéletesség, a rendezés nagyon jó. Hogy új szereplők vannak, azt eredményezte, hogy az embernek át kellett szoknia az első felvonás alatt az új hangokra. Be fog érni a darab. Igazából a szegedi előadást várom. Az Aréna nem jó, sokan vagyunk, van egy színpad, ami nem igazán illik ehhez. Aki kijön a Dóm térre - augusztusban -, egészen biztos, hogy a hatása alatt lesz - mondta Újhelyi István volt MSZP-képviselő, akit négy gyermeke kísért el.


Nagyon tetszett, az akusztikával volt egy kis gond szerintem, néha visszhangzott, de egyébként nagyon jó volt. Nekem nem tetszett, hogy impulzívabb volt az eredetinél, olyan magával sodró élményként tudnám leírni. A ló megjelenése a színpadon pedig meglepő volt, de jól sült el - mondta Árpád, aki nem politikus.


A régebbiben Koppány, azaz Vikidál Gyula egyértelműen jobb volt, sokkal jobb. Viszont Laborc nekem kellemes meglepetés volt. A tévés szereplése alapján, úgy tűnt gyenge lesz, de most nagyon energikusan énekelt és ez nagyon tetszett. Színpadias volt, jól adta elő - vélekedett Viktória a látottakról és hallottakról.