A Bár 2.0 önkényesen távozó szereplője bevallotta, hogy korábban rendszeresen füvezett, és azért is szeretett volna visszamenni a valóságshowba, mert az elzártság jótékony hatással volt a függőségére. Iván mindenkitől elnézést kér, akit megbántott, Szalontainak még a fenekét is megpaskolná bocsánatkérés gyanánt. Most viszont attól tart, hogy a csatorna bepereli szerződésszegés miatt. A Viasat3 szóvivője szerint nincsen oka félelemre, ugyanis a szerkesztők úgy döntöttek, hogy elállnak az egymillió forintos büntetéstől.

Annak ellenére, hogy a Bár 2.0 honlapján a jelenlegi állás szerint a nézők legjobban Iván személyét hiányolják a játékból, a csatorna úgy döntött, hogy a kiadós hiszti után távozó fiút nem engedik vissza a valóságshowba. A cigány származású, internátusban felnőtt versenyző akkor hagyta maga mögött a Bár 2.0 házát, amikor a szervezők a folyamatos feszültségre hivatkozva módosították a játékszabályokat, és ezáltal Iván is a Bárharcra jelöltek közé került.

Az agresszív viselkedéséről elhíresült srác a Velvetnek elmesélte, hogy szinte az utolsó pillanatban került be a produkcióba, az egyik barátja bíztatta, hogy jelentkezzen. Mint mindenki más, ő is nagy lehetőséget érzett a műsorban, szeretett is ott lenni, de nem értékeli, ha hülyének nézik.

„Hát nem furcsa, hogy egyik pillanatról a másikra előállnak egy ilyen csavarral? Amikor bejelentették, hogy három jelölt lesz, és abból csak egy jön vissza, hát akkor elkezdtem egy kicsit gondolkozni. Még a hülye is tudja, hogy itt arról van szó, hogy nincsen nézettség, és ezért muszáj csökkenteni a műsor időtartamát. Erre a felismerésre rátett még egy lapáttal az az egy liternyi alkohol, amit a kórházban kapott epidurális érzéstelenítőre ittam meg. Azt hiszem, ennek is köszönhető, hogy olyanokat mondtam Áginak, meg hogy elmentem „friss levegőt szívni”.

Iván azt is megosztotta velünk, hogy bekerülése előtt napi rendszerességgel füvezett, de az elzártságnak köszönhetően erről is leszokott - és amióta kisétált a házból, egyáltalán nem él efféle szerekkel. Abban bízik, hogy a későbbiekben valaki felfedezi a benne rejlő tehetséget, és el tud helyezkedni a médiában, mint „anticeleb”.

Pillanatnyilag olyan terhek nyomják a vállát, mint egy egymillió forintos büntetés lehetősége. Amikor Iván kirohant, fel sem merült benne, hogy a szerződésszegésért drága árat kell fizetnie, és hogy ezt nem szokás szimpla nyilvános megbánással helyrehozni. „Ha kell, én mindenkitől bocsánatot kérek, akit megbántottam. Még Ágitól is, hogy szőlőszopónak neveztem, meg hogy emlékeztettem arra, hogy szájba vizelték egy pornófilmben. Tényleg bocsánatot kérek tőle, ha összefutunk. Majd jól megpaskolom a fenekét.”

Droppa Gergely, a Bár 2.0 sajtófőnöke a Velvet megkeresésére elmondta, hogy a Viasat3 – figyelembe véve azt, hogy Ivánnak egyéb rendezetlen dolgai is vannak – úgy döntött, hogy a szerződésben meghatározott büntetés összegét elengedik. Arról még nincsenek hírek, hogy a csatorna a továbbiakban foglalkoztatni fogja-e a férfit, és ha igen, akkor milyen módon.