A tizennégy hete folyó Michael Jackson-per esküdtszéke hétfőre hozza meg döntését az énekes bűnösségéről. A gyermekmolesztálási per záróbeszédei pénteken zajlottak. A vád pedofil pornófüggőnek nevezte Jacksont, a védelem szélhámosnak minősítette a vád tanúit.

Napi hat óra tanakodás

Az nyolc nőből és négy férfiból álló esküdtszék a tárgyalás utolsó, pénteki ülése után visszavonult döntéshozatalra. A bíró figyelmeztette őket, hogy az ügyet csak egymás között vitathatják meg, kívül álló személlyel nem beszélhetnek róla. Kézhez kapták az esküdtszéki döntéshozatal irányelveit - egy kilencvennyolc oldalas nyomtatványt -, és az előírások szerint naponta minimum hat órát kell tanácskozniuk. Végül választanak maguk közül egy szóvivőt, aki terv szerint hétfőn jelenti be a döntést vagy esetlegesen döntésképtelenségüket. Jackson akár húsz évet is kaphat, ha minden vádpontban bűnösnek találják.

#alt#
Michael Jackson

A két oldal

Az énekes egyik védője, Thomas Mesereau záróbeszédében a most tizenöt éves sértett, Gavin Arvizo anyja felé fordulva mondta el, hogy hazug szélhámosnak, színészeknek tartja az egész Arvizo családot, illetve a vád oldaláról beidézett tanúkat. Jacksonék mind a tíz vádat tagadják, többek között azt, hogy a popsztár leitatatta és megerőszakolta az akkor tizenhárom éves, rákból felgyógyult fiút.

Az Arviso család ügyésze iszákos, pornófüggő pedofilnak nevezte Jacksont, és a záróbeszédben arról mesélt, hogy miféle szörnyűségek történhettek Neverlanden 2003-ban. A popsztár lakhelye az ügyész szerint nappal a gyerekek földi paradicsoma volt, de éjjel az énekes leitatta a gyerekeket, és a szexualitás rejtelmeibe próbálta bevezetni őket. Arra is emlékeztette az esküdteket, hogy Jackson házában pornográf újságokat és könyveket találtak.

Szárad

Michael Jacksont csütörtökön a Santa Ynez Valley Cottage kórházban kezelték, mert orvosai szerint kórosan kiszáradt, de az ellátás óta jól van. A CNN tudósítója szerint Jackson pénteki ülés után nyugodtnak tűnt, és azt állította, hogy bízik védőügyvédei rátermettségében. Az énekes visszautazott neverlandi farmjára, a hétvégét ott tölti, és várja az ítéletet.