horoszkóp

Jáksó László traktorral az állatkertben

pl
2005.08.16. 10:05
Korábbi tervünk, hogy feltérképezzük, hazánk celebritásai milyen hobbiknak hódolnak szabadidejükben, a Heti hetes műsorvezetőjénél dugába dőlt. Majd egy napot töltöttünk Jáksó László társaságában, hogy kiderítsük, mivel tölti unalmas hétköznapjait, de nem derült ki egyértelműen. Négy, ukránnak látszó testépítővel fenyegetőzött, ha nem írjuk meg az igazat.

Jáksó szinte könyörgött, hogy ne kezdjünk hajnalban. Kérdeztem, hogy mit ért ez alatt, azt mondta, hogy délben már reggel van. Valamint hozzátette, hogy vezetett már hajnali műsort is, de nem az elmúlt tíz évben. Értem. Illetve nem értem, de alkalmazkodom. Reggel - tehát délben - odaállítottam a megadott címre, ahol a kapuban állt ő, a Heti hetes műsorvezetője. Egészen pontosan úgy állt, mint aki fekszik. Látszott rajta, hogy megviseli a korai kelés.

- Komolyan most keltél?
- Miért? Minek látszik?

Elkezdtem volna válaszolni, de nem hagyta.

Klikk a képre!
- Tudom, tudom - mondta -, másnaposság, esetleg heveny drogozás, ilyesmi. A legkevesebb, hogy ezeket végigkérdezik a környező boltokban, ha bemegyek. Mindig mondom, hogy ilyen alakú a fejem és ez van nekem arc helyett, de csak röhögnek, hogy persze. Van tükröm, értem, mitől gondolják, látom én is, hogy alapgázon nézek ki úgy, mint aki tévedésből orvosi szeszt ivott és két különböző fa alatt ébredt reggel. Avagy - folytatta levegővétel nélkül - az alapgáz is gáz. Menjünk dolgozni. Nézzük meg, hogy vannak a Danubiusban.

Beülünk az autóba. Ez is igen szép - valami rozzant terepjáró, de már jóval túl azon a szinten, hogy patinásnak lehetne nevezni.

- Hány éves ez az izé?
- Mi? A traktor?
- Ha úgy hívod...
- Hát van egy hangja. Tizenegy éves. Nagyon helyes kis autó, kifejezetten olcsón lehet ilyesmiket venni, tényleg, csak aztán lopni kell hozzá egy olajmezőt.

Magunk között: az autóban akkora a rumli, hogy a kormányt is hosszasan kereste. Ahogy elnéztem, életének elszórt darabjai hevertek mindenfelé: néhány büntetőcédula, szép kék zatyeszok, régi újságok, egy pettyes labda és egy sárga úszónadrág... Megkérdeztem, hogy az minek, azt mondta, nem tudja. Voltaképpen meglepődtem volna bármi más válaszon.

Tök érdekesen vezet. Azt nem mondanám, hogy defenzíven, de nem is a kopasz dzsipesek módján. Beenged ő mindenkit, de ha potyások jönnek jobbról, rácsorog a traktorral a drága lopakodó autókra és erősen káromkodik, s közben felveszi a csörgő telefont és interjút ad. Megszámoltam: ő négyszer intett be, neki hétszer mutattak középső ujjat mások, de látszott hogy jól elvan a pesti forgalomban. A zebrák előtt megállt, ha volt gyalogos - az ő szóhasználatában puhatestű -, akkor átengedte, és egyébként sem ment vérlázítóan gyorsan. Szóval egészen emberszerűnek tűnt, kicsit hisztérikus természettel.

A Danubiusban közölte a recepcióssal, hogy otthon felejtette a belépőjét, a lány csodálkozva kérdezte, hogy az hogy lehet, mire közölte, hogy rendben, akkor beleejtette a Kaszpi-tengerbe katamaránozás közben. Az input-output-asszisztens ettől elhallgatott, megnyomta a gombot és mi bementünk. Ezután olyasmi következett, amit nem tudok minden részletében leírni, mert igazából nem is mindig tudtam, mit csinál. Összeveszett három emberrel, akik be akartak slisszolni előtte a stúdióba, mert a sor az sor és mi jöttünk előbb - egyébként tényleg -, közben felvette a telefont és adott egy interjút, aztán bement, megpuszilt mindenkit, beállított hatvanként menüpontot a számítógépen, felvette a telefont és adott egy interjút, felvett huszonnyolc telefont, amelyek jórésze során vitatkozott az emberekkel, akik felhívták a rádiót, felhívta ő is a rádiót és vitatkozott valamiről a saját munkatársaival, azt is felvételre, azután talán felhívott egy számot véletlenszerűen és megkérdezte, hogy ott milyen az idő és úgy általában, mintha legyártott volna egy napi műsort húsz perc alatt.

- Ez most mi volt?
- Állatkert.
- Azt látom, de más állatok is vannak benne?
- Nem mondanám, hogy állatok, de fura lények. Vannak. A te családodban volt valaha valaki, aki felhívott egy kereskedelmi rádiót, hogy dalt kérjen vagy akármi?
- Nem.
- Az enyémben sem. Ezért érdekel ez az embertípus oly végtelenül. Nap mint nap azon dolgozom, hogy megértsem őket.
- Mármint mit?
- Hogy miért jó az, ha Demjén Ferenc aznap is elénekli, hogy Hogyan tudnék élni nélküled. Például.

Ismét beszállunk az izébe, amit traktornak hív és amiről jól láthatóan lehullott néhány kiálló alkatrész. Megkérdezem, hová megyünk, azt mondja, megnéznénk akkor az RTL-t is. Jó. Csörög a telefonja, az egyik bulvárlap kérdezi, mi a véleménye a sportról. Azt mondja, hogy messziről csodálja, valamint megkéri az újságírót, hogy ha lehetne, azt is írja meg, hogy régen nem evett körömpörköltet, ha valaki csinálna, nagyon boldoggá tenné. Beszélgetés vége, kérdezném, de megint csörgés, az új kérdés az, hogy lehetne-e, hogy valamelyik nap kimennének egy fotóssal valami strandra és gatyában úszna egy keveset. Lehet. Egyeztetnek, leteszik. Nyitom a számat, az új telefonáló szintén napilaptól van, kérdezi, van-e valami, ami mostanában történt vele. Vakaródzik kicsit, megpróbálkozik azzal, hogy hidegfrontra fáj a feje, nem, ez nem elég jó sztori, akkor legyen valami más, vakaródzik, megvan, a múltkor eltévedt és sikerült végigmenni egy természetvédelmi területen autóval, majdnem megverték, ez jó, nem egy nagy sztori, de valami, oké, leteszi.

Klikk!
- Te sohasem hívsz újságot?
- De. Amikor balesetem van és nem szeretném, ha a telefonelőlapokat árusító boltból telefonáló barom értesülései alapján írna valaki cikket.
- Volt ilyen?
- Volt. Az utóbbi évek egyetlen általam elkövetett koccanása utáni pillanatban telefonáltam minden lapnak, hogy tessék jönni, ha érdekes és saját szemmel látni.
- De mi volt a telefonos bolttal?
- A West Enddel szemben van egy kis kóceráj, onnan hívták fel az összes napilapot azzal, hogy itt balesetezett a Jáksó és üvölt, nem ismeri el a felelősségét.
- Így volt?
- Minthogy az összes elképzelhető újság és tévé kinn volt, inkább nem állnék neki bizonygatni. Kocc, kiszáll, bocsánatot kér, írja a papírt. Én is így csinálom, mint bárki más hasonló esetben.

Visszatérve az interjúkra, elképesztő mennyiségben és könnyedséggel beszél bármiről, amiről csak kérdezik. Viszont tényleg egyetlen egyszer sem ő telefonált, egyszerűen csak emelgeti a telefont.

- Hogyan alakult ki ez a rendszer?
- Dolgoztam a Kossuth Rádiónál is. Hívtam én is híresnek tartott hülyéket, mint amilyen per pillanat én vagyok, hogy megkérdezzem őket a cipőméretükről és egyéb életfontosságú információról. Gyűlöltem, ahogy az alanyok fanyalogtak, kioktattak arról, hogy ez nem jó kérdés, vagy csak belecsapták a képembe a telefont. Értem, hogy az újságíró tök jól elvan nélkülem, csak épp ez a munkája. Szeretem az újságírókat. Az is előfordult, hogy újságíróval jártam. Tök jól elröhögök mindenkivel, közben meg ő ír valamit, amire épp igény van. Egyszerű képlet.

Megjöttünk, RTL. Értekezlet, vagy ahogy mondja, "orosz eredetiben meeting". Na ez az, ahová nem mehetek be vele, azt mondja, ha kérem, bemutat, mint feleségét, aki féltékeny és ezért mindenhová vinni kell. Megköszönöm a lehetőséget és megvárom kinn. Egy órányi titkos konspiráció után - egy szót sem árul el a tartalmáról - indulunk tovább. Hirtelen felragyog az arca.

- Te, nem te írtad a Hajósról, hogy fura volt az izompólója?
- Valami ilyesmit, de igen.
- Remek. Azt láttam, hogy a zenekar weboldalán egy A/4-es lapot őrjöngött tele azzal, hogy az nem is izompóló és egyébként is jó a zenekara, téged meg gyakorlatilag elküldött anyádba.
- És?
- Menjünk, vegyünk neki izompólót.
- Mi van?
- Ugyan már. Ne légy nyuszi. Ha valakinek ilyen fontos az öltözködés, az biztosan örül az ajándéknak.
- Most hülyéskedsz? Vagy szereted idegesíteni az embereket?
- Ha valaki egy ilyen baromságra ugrik, miért ne szórakozzunk vele? Na, gyere már.

Bementünk egy boltba, Jáksó közölte az eladóval, hogy Hajósnak kellene egy izompóló, az eladó megértően bólogatott, majd hosszas bogarászás után kiválasztottak egy fénylő fekete dolgot, amely inkább a Rippel fivéreken mutathatott volna jól, fejjel lefelé. Azt mondta, az első Heti hetesben majd odaadja.

Komolyan elfáradtam a hülyeségeitől. Hogy is mondjam... tudtam én, hogy bolond, de élőben, non stop tapasztalni mégiscsak sok. Kérdezte, hogy megyek-e vele pacalt enni vacsorára, de a szótól is fordult egyet a gyomrom, mondtam, köszönöm, már van sok anyagom, meg fényképem is, inkább mennék. Búcsúzóul még komoly pofával azt mondta, hogy ha rosszat merek írni a pólójáról, akkor a Kész átverésben engem is körüláll négy ukránnak látszó testépítő és nézhetek. Kérdeztem, mi van akkor, ha én például ukrán vagyok, amire párás szemmel rám nézett és ezt hörögte: "állj körül, bébe".