Janet Jackson 2004-es mellmutogatása 550 ezer dollárjába került az MTV-nek. Most visszaperelnék a pénzt, alapvető alkotmányos jogokra hivatkozva.

Janet Jackson mellmutogatása a Super Bowl (amerikaifutball-döntő) szünetében 2004-ben nem volt szándékos, a csatorna tudta nélkül történt, és nem tekintendő illetlennek. Így érveltek a CBS televízió társaság ügyvédei hétfőn a bíróságon. Annakidején a nagy vihart kavart döntő szünetében, a zenés blokkot a CBS-hez tartozó Music Televison sugározta élőben. Mikor a két popsztár a színpadon parádézott, (Justin Timberlake és Janet Jackson) Timberlake egy hirtelen mozdulatától Janet felsőruházatából kibuggyant jobb melle egy méretes napkorong piercinggel egyetemben. A csatornának emiatt 2004 szeptemberében 550 ezer dollár büntetést kellett fizetnie.

Visszakövetelik, amit elvesztettek

A hétfői tárgyaláson kiderült továbbá az is, hogy a CBS bepereli a Szövetségi Kommunikációs Bizottságot (FCC) a philadelphiai feljebbviteli bíróságon 550 ezer dollárt követelve az ügynökségtől a nagy port felkavart attrakció miatt. A CBS érvelése szerint a FCC-nek egyáltalán nem sikerült bizonyítania, hogy a CBS-ből valaki is részt vett volna a dologban. Az FCC bizottsága felhagyott azzal a sokáig fenntartott hozzáállással, hogy a gyors, elszigetelt és nem szándékos képeket nem szabadna automatikusan illetlennek minősíteni és büntetni.

Klikk a képre!

Ugyanakkor az FCC megjelentetett egy állásfoglalást arról, hogy a CBS folytatja a sok millió amerikai, a kongresszus és a bizottság hangjainak figyelmen kívül hagyását azzal az érvelésével, hogy Janet Jackson performansza nem volt illetlen. "Mi továbbra is azt hisszük, hogy tévednek"- nyilatkozta a FCC bizottságának egyik tagja az AP-nek. A 2004 február 1-én sugárzott showt körülbelül 90 millióan látták az államokban, köztük rengeteg gyermek is. Beadványában a CBS a jelenetet úgy írta le, mint egy "Ms. Jackson mellének a forgatókönyvbe nem foglalt, nem engedélyezett, és nem szándékos hosszú távú sugárzása, ami egy másodperc kilenc-tizedéig tartott". A csatorna állítása szerint Jackson és Timberlake tőlük függetlenül és titokban eszelte ki ezt a befejezést, anélkül, hogy bárkit is informáltak volna.

Állításuk szerint a bírságot ejteni kell, mert a közvetítés maga nem volt se világos, se élénk. Szerintük a közönség nagy része nem is vette észre, mi történt. A CBS szerint az FCC a zéró tolerancia elvével megszünteti azokat a jogokat, amelyek a CBS-t és a többi közvetítő csatornát az Első Módosítás (szabad vallásgyakorlás és véleménynyilvánítása joga) értelmében megilleti. Egy másik közvetítési illetlenségi ügyben a CBS és Fox Television Stations Inc. nyújt be beadványt az FCC-nek az élőben közvetített showkban elhangzó ocsmány beszédre vonatkozó politikája ellen. Hiszen a csatorna nem tehet arról, hogy az élő adásban megnyilatkozó emberek milyen szavakat használnak. A szövetségi feljebbviteli bíróság New Yorkban foglalkozik a beadvánnyal.