Az Európai Parlament első roma képviselője jól érzi magát Brüsszelben, de a munka miatt alig jut ideje a kislányára. Járóka a háziasszonyszerepből sem akar kiesni.

A férjével és kislányával Brüsszelben élő Járóka Lívia mindent megtesz annak érdekében, hogy minél több időt tölthessen gyermekével. Az Európai Parlament első roma képviselője még a szakmai konferenciákra is magával viszi a most két éves Emmát.

A férj sokat segít

Járóka Lívia élete a munkája és a gyerek körül forog. "Emma eddig kicsi volt ahhoz, hogy óvodába menjen, ezért a férjem elvállalta már az Európai Parlamentbe szóló választási kampány ideje alatt is, hogy főállásban Emmával lesz az első években. Édesanyám szerint a kicsinek kellene már a gyerektársaság, és mindenfélével próbálkoztunk már. Most szeptembertől kezdünk majd ismerkedni az óvodával, aztán ha megkedveli, szeretnénk, ha napi két-három órát járna" - mesélte az MTI-nek.

A képviselő asszony elmondta: reggel nyolc órakor indul dolgozni, délben ritkán tud együtt ebédelni a család, ha mégis, akkor általában a parlament épületében, és ilyenkor úgy intézi, hogy még fél órára sétálni is elvigye Emmát az Európai Parlament körüli parkban. Ha nem nyúlnak estébe a bizottsági ülések, akkor hat óra körül hazaér és közösen fürdetik, fektetik a gyereket. A hétvégéket nem mindig sikerül családi körben tölteni, de amikor csak lehet, hazautaznak Sopronba a szülőkhöz. Ha meg hétvégén is munka van, a család is a képviselőnővel tart, akár egy szakmai konferencia helyszínére is.

Háziasszony maradt

Elmondása szerint rengeteg a munkája, ezért a takarításra általában csak hétvégén jut ideje. Mint mondta, ebben elkelne a segítség, még ha nagyon sokat is segít a férje, Magyarországon pedig az édesanyja és az anyósa. Vezet háztartást, vacsorát is szokott főzni, ha van ideje, ha nincs, a férje készít thaiföldi ételeket.

"Nekem nagyon nagy változást hozott a politikusi szerepvállalás már a kampány kezdetétől. Hogy ezt az időszakot ne szenvedje meg a kislányom, meg a családom, a magánéletem valamelyik részéből el kellett venni, és leginkább a baráti kapcsolataim sínylették meg. Bár gyerekkori barátságokról van szó, meglazul a kapcsolat, ha telefonon és e-mailben is csak keveset tudunk érintkezni. Amikor tanácsra van szükségem, vagy szeretnék beszélgetni, akkor legalább telefonon megkeresem a közeli barátaimat, és várom az ünnepeket, mert akkor tudok velük találkozni. De a parlamentben is kezdenek kialakulni baráti kapcsolatok és ez nagyon jó érzés. Szeretnénk civil barátokat is szerezni, játszótéren is ismerkedünk, és a francia tanfolyam is bizonyosan hoz majd barátságokat" - mondta Járóka, majd hozzátette: a nyelvet gyorsan meg kell tanulnia, mert az egyik bizottságban, amelynek alkoordinátora, az elnök és a koordinátor sem beszél angolul.

Nevel és dolgozik

Járóka Lívia első brüsszeli éve olyan zsúfolt volt, hogy hobbira nem jutott ideje. "Idén megfogadtam, hogy mozogni fogok rendszeresen stresszölőnek és karbantartónak, és hogy elalvás előtt újra szépirodalmat fogok olvasni, nem pedig a munkadokumentumokat. Szeretek a lányommal piacra járni, és a kertészkedés is kikapcsol. Imádom a filmeket és a dzsesszzenét, az élő koncerteket, erre azonban csak kétszer volt módom Emma születése után, és a parlamenti munka megkezdése óta. Igyekszünk sokat együtt lenni, a férjem a kedvünkért a régi hobbijait, a hegymászást, a búvárkodást, a vitorlázást is átmenetileg feladta, helyette kirándulunk, kertészkedünk hármasban vagy barátokkal. A moziba járás helyett DVD-ket kölcsönözünk, színházba semmi esély, hogy eljussunk" - mesélte a képviselő, aki mindezek ellenére nagyon örül a lehetőségnek, hogy Brüsszelben lakhatnak.

"Szerencsés vagyok, hisz az a munkám, ami a családomon kívül leginkább foglalkoztat, és a családom áldozatot hoz azért, hogy mind anyaként, mind képviselőként a saját elvárásaimhoz mérten tudjak megfelelni. Nem bánom, ha annyira nagy léptékű dolgok nem történnek velünk. A munka úgyis nagyon leköt, nagyon alaposan szeretném csinálni. Mi erre szövetkeztünk ebben az öt évben: gyermekeket nevelünk és dolgozom" - mondta.