Angelina Jolie ismét szerelmes: ezúttal azonban olyan férfit keresett, aki nemcsak partnerként, de örökbefogadott kisfia, Maddox apjaként is megállja a helyét. Ilyen kívánalmaknak úgy tűnik, csak egy szuperhős tud megfelelni, ezért nem csoda, ha legújabb választottja maga Batman. Illetve az őt alakító Val Kilmer.
A 29 éves színésznő barátai szerint Jolie újabban szinte minden idejét a 44 éves Val Kilmerrel tölti, akivel az Alexander című közös filmjük forgatásán ismerkedett meg. "Val szerint Angelina a világ egyik leggyönyörűbb nője" - pletykálta el egy hollywoodi bennfentes - "és azt is imádja, ahogy egyedülálló anyaként és az ENSZ-ben végzett munkájában egyaránt helytáll." A pár olyan jól kijön egymással, hogy már az is szóba került, hogy közös ingatlant vásárolnak, bár esküvőt egyelőre nem terveznek. "Közös barátaik közt is sok olyan van, akik házasság nélkül is példásan élnek együtt: Goldie Hawn és Kurt Russell, vagy Susan Sarandon és Tim Robbins" - mondta el az informátor.

Tavaly nyár óta titkolják

Jolie és Kilmer először az Alexander forgatását előkészítő megbeszélésekent találkoztak tavaly nyáron. "Szinte azonnal kiderült, mennyire vonzódnak egymáshoz" - mondta el az információforrás, aki úgy tűnik, mindenhol ott volt. "Egyre többször töltötték együtt a szabadidejüket, de ezt jól eltitkolták. Mindketten a Beverly Hills-i L'Ermitage szállóban laktak és többnyire együtt voltak, de akkor még egyikük sem szerette volna nyilvánosságra hozni a kapcsolatukat."

A marokkói forgatáson aztán a románc egyre hevesebbé vált, a munka végeztével pedig teljesen kibontakozott. "Angelina és Val Londonba utaztak a film utómunkálatai miatt, ahol - amikor nem épp a filmen dolgoztak - minden idejüket együtt töltötték, például romantikus vacsorázgatással Angelinánál." - fedte fel a hírforrás. "Vacsora után pedig kézenfogva üldögéltek és beszélgettek a kerti padon. Ez egy olyan csodás időszak volt kettejük számára, ami még közelebb hozta őket egymáshoz."

Közös vonások

A bennfentes szerint "Kilmernek válása óta több nő is volt az életében, de most úgy érzi, szereti Angelinát, és ő az igazi számára". A szerelmes férfi még Angelina jóbarátnőjét, Winona Rydert is megkérdezte, hogyan szilárdíthatná meg még jobban kapcsolatát Jolie-val. "Val és Winona együtt vacsoráztak a Beverly Hills-i Mr. Chow-ban. A beszélgetés központi témája természetesen Angelina volt" - mondta el a mindenről jól informált hírforrás.

A barátok szerint két sztár talán azért is érti meg egymást annyira, mert mindketten elvált szülők, és imádnak a gyerekeikről beszélgetni. Kilmernek két gyereke van az angol Joanne Whalley színésznővel kötött előző, 1996-ban végetért házasságából: a 12 éves Mercedes és a 9 éves Jack; Jolie pedig egyedülálló anyaként neveli fogadott kisfiát, az immár három éves Maddoxot.