Az ügyben két politikus érintett, közülük az egyik, Obie Wilchcombe a család barátja volt. Szintén nyomoznak a Jett Travolta holttestét szállító mentőautó sofőrje ellen. Wilchcombe-ot elengedték, a másik politikust, egy bahamai parlamenti képviselőt 40 ezer dollár ellenében helyeztek szabadlábra. A sofőr továbbra is őrizetben marad.

Három embert őrizetbe vettek a John Travolta fiának halálával kapcsolatos zsarolások miatt, írja a TMZ. A bahamai rendőrség őrizetbe vett két politikust: a volt bahamai idegenforgalmi minisztert, Obie Wilchcombe-ot és Pleasant Bridgewater szenátort. Valamint egy mentőautó sofőrt, Tarino Lightbourne-t is letartóztattak, aki már többször is elmesélte, hogyan próbálták megmenteni Jett Travolta életét.

A bahamai rendőrség megerősítette, hogy Obie Wilchcombe volt idegenforgalmi minisztert, aki egyébként a család közeli barátja, csupán ki akarták hallgatni, azonban gyanúba keveredett. Később a rendőrök elengedték ugyan, de továbbra is nyomoznak ellene. Pedig saját elmondása szerint az egykori miniszter értesítette John Travolta ügyvédeit a zsarolási ügyről, amikor az tudomására jutott. „Történt egy incidens, amire felhívták a figyelmemet, és amiről tájékoztattam Travolta ügyvédeit, mert elítélendő, ha valaki egy úriember gyászából akar hasznot húzni. Tehát beszéltem az ügyvédekkel, akik kapcsolatba léptek Grand Bahama-i emberekkel, ennyit tudok a dologról. Azt hiszem, az ügyet megfelelő ügyvédek vizsgálják” – nyilatkozta még kedden Obie Wilchcombe.

Az ügybe szintén belekeveredett Pleasant Bridgewater szenátor ellen a rendőrség már vádat emelt zsarolásban való részvétel és összeesküvés miatt, de a rendőrség 40 ezer dollár óvadék ellenében szabadlábra helyezte. A mentőautó sofőrje, Tarino Lightbourne továbbra is előzetes letartóztatásban van, de egyelőre nem tudni, hogy pontosan milyen szerepet játszott az ügyben. Valószínűsíthetően az általa készített képekkel - melyeken az elhunyt Jett Travolta volt látható - zsarolták a színészt és családját, és ezekért a fotókért cserébe követelhettek 20 millió dollárt.

John Travolta fia január másodikán halt meg, miután egy roham következtében elesett a fürdőszobában. Az orvosok szerint azonban nem az esés okozta sérülésekbe, hanem a rohamba halt bele Jett Travolta.