Kásás nem kavar Kelemen Annával

2006.10.24. 18:38
A kétszeres olimpiai bajnok vízilabdázó Kásás Tamásnak elege lett. Nyűgnek és kellemetlennek érzi, hogy mindenki a playmate-tel, Kelemen Annával folyó állítólagos kapcsolatáról faggatja. A Velvetnek kitárulkozott. Mint mondta, utoljára hajlandó beszélni magánéletéről. Elmondta, személyesen nem ismerik egymást, és teljesen mindegy, hogy tetszik-e neki Annácska, ám nem veti meg a szőkeséget.

Közel egy hónapja szolgáltat kisebb-nagyobb rendszerességgel beszédtémát a bulvárlapoknak Kelemen Anna és Kásás Tamás állítólagos kapcsolata. Annácska azt mondta, róla lehet mindenfélét beszélni, akár le is lehet kurvázni, kérte viszont, hogy Kásást ne bántsák, mert ő egy olimpiai bajnok.

Ez már kicsit durva Kásás szerint

A világklasszis vízilabdázó eddig erről az ügyről még nem nyilatkozott, a Velvettel mégis kivételt tett, és mint mondta, most hajlandó utoljára beszélni magánéletéről.

"Soha nem foglalkoztam eddig a pletykákkal, különösebben nem izgatott, miket írtak rólam, mert úgy voltam vele, hogy minden csoda három napig tart, aztán úgyis mindenki eldönti, mit hisz el. Azt hittem, most is így lesz, de ez már kicsit durva, hogy nem cseng le a történet, folyamatosan hallom otthonról a meghökkentő híreket. Egyértelműen kezd kellemetlen lenni, hogy az ismerőseim rendre emiatt keresnek. Már nyűgös" - kezdte.

Nem láthatták Milánó utcáin őt

"Nem fűznek Kelemen Annához gyengéd szálak, nem voltam vele együtt Milánó utcáin, nem a barátnőm. És nem is akarok többet beszélni erről, és őszintén remélem, hogy ezek után csak a vízilabda kapcsán kerül elő újra a nevem" - jelentette ki határozottan.

Hozzátette, a milánói kaland már csak azért is lehetetlen, mert ő a várostól kétszáz kilométerre, egy kis faluban, Reccóban él, nemrégiben választotta ki lakását.

A hírbe hozott klasszis

A harmincéves Kásás kilencedik szezonját kezdte Olaszországban - hat évet töltött Nápolyban, kettőt Savonában -, és a nyáron igazolt a Pro Reccóhoz, amelyik tavaly első lett az olasz bajnokságban. Kásás kiemelkedő klasszisa a sportágnak, nincs olyan trófea vagy bajnoki cím, amit ne hódított volna el pályafutása alatt, ez a bravúr csak neki sikerült eddig.

Félreértés

A Kelemen-ügyhöz hozzátette: nem ismerik egymást személyesen, egy félreértésből adódhat, hogy összehozták őket, de ezt nem kívánta kifejteni. A felvetésre, hogy tetszik-e neki a playmate, csak annyit válaszolt: "teljesen mindegy, hogy tetszik-e." Megjegyezte, nem ítéli el őt.

"Felnőtt vagyok már annyira, hogy a kapcsolataimat felvállaljam, kiálljak a nyilvánosság elé, ha úgy adódik. Most viszont erről szó sincs, és nem is lehet" - összegzett.

Kásás, a szintén olimpiai bajnok Madaras Norbert csapattársa a Reccónál, és érzése szerint azért igazolták, hogy újra nyerjen a bajnokságban és az Euroligában is a csapat.

Felnéznek rá Reccóban

"Érzem a tiszteletet, hogy felnéznek rám, de nem a múltam, hanem a jövő miatt szerződtettek. Nagy csalódás lenne, ha nem nyernénk semmit. Minden adott viszont, hogy a legjobbak legyünk" - jelentette ki.

A reccói körülményekre rosszat nem is tudott volna mondani. "Baromi sokat edzünk" - állította, és ennek alátámasztásaként a beszélgetés után a fél hetes edzésre sietett.

Kelemen Anna korábban szintén tagadta, hogy Kásással nyaralt volna, amikor Milánóban tartózkodott a Fábry-show felvétele helyett.