A Nirvana énekesének hagyatékát életrajzírója túrta át újabb, eddig ismeretlen kincsekre vadászva. Az előkerült fényképekről megtudhatjuk, hogy a rocker szerette az epres tejitalt, volt cuki kiscicája, és hogy nyolcévesen imádott szuperhősöket rajzolni, öthónaposan pedig már vezette apukája autóját.

A Nirvana fiatalon öngyilkosságot elkövetett frontembere, Kurt Cobain személyes hagyatékában talált fotókból állította össze újabb könyvét Charles R. Cross rock-újságíró, a Nevermind: Nirvana című 2000-ben kiadott Nirvana-könyv és a 2001-es Heavier Than Heaven című Cobain-önéletrajz írója. Ezúttal a zenész eddig nem publikált privát fotóiból válogatott össze egy könyvrevalót Cobain Unseen címmel, hogy a halála óta ikonná vált zenészt földközelből is megmutassa.

Szigorúan bizalmas

Botrányos képekre nem kell számítani: Cross nagyra becsüli Cobain munkásságát, és előző könyveivel már az örökösök felé is bizonyított. Így most teljeskörű kutatási jogot kapott tőlük a zenész 1994-es halála óta titkos, egy seattle-i raktárban őrzött privát hagyatékához. „Olyan volt, mint valami James Bond-filmben: át kellett esni a biztonsági ellenőrzésen, és aztán ott volt az összes mindenféléje bedobozolva” – emlékszik vissza a Rolling Stone-nak adott interjújában.

Az eddig publikálatlan fotók Cobain gyerekkorának családi fotóitól a Courtney Love által készített képekig terjednek. Kiderül például, hogy bár már kétévesen a Byrds nagy rajongója volt, a nyolcéves kis Cobain még inkább képzőművészként élte ki magát, kedvenc rajztémái a szuperhősök voltak. Azt eddig is tudtuk, hogy - rockzenészi érdemeinek elismerése mellett – a heroinfüggőség is legalább olyan jellemző volt rá, de egy leleplező fotó most azt is elárulja, hogy ennél ártatlanabb szenvedélye is volt: szerette a Strawberry Quik nevű epres tejitalt, ami - Cross szerint - "helyre tudta rakni a turnézások alatt kikészült gyomrát". Az már csak bájos adalék, hogy a drogos szlengben később erről az italról nevezték el Strawberry Quicknek a keserű íze miatt eperaromával feljavított metamfetamint.

Nézzen privát Cobaint!

Egy másik képről nem csak az derül ki, hogy a zenésznek milyen helyes kismacskája volt, hanem hogy Cobain rendhagyó humorral Spina Bifidának nevezte el a kisállatot. A Nirvanának írott egyik leghíresebb száma, a Heart Shaped Box eredettörténetére pedig sokféle megfejtés született már, de a könyvből most az is kiderül, hogy a zenész és szerelme, Courtney Love egyaránt a szív formájú dobozok lelkes gyűjtői voltak, és sokszor ajándékoztak is egymásnak ilyeneket, többnyire valamilyen személyes tárggyal – szerelmeslevéllel, hajfürttel – kibélelve. (Az viszont már tényleg csak véletlen egybeesés lehet, hogy a már említett Strawberry Quick nevű, eperízzel felütött metamfetamint – ami 2007 elején tűnt fel az USA több államában - a dealerek Valentin-napon szív alakú dobozkákba csomagolva szállították.)

A ritka fotók egyikén Cobain az azóta már szintén elhunyt Williams S. Burroughs íróval látható, aki annak idején drogos témájú (és befolyásoltság alatt írott) regényeivel, többek közt a Meztelen ebéddel lett ismert. Cobainnel közösen egy spoken word CD-t is készítettek 1992-ben The "Priest" They Called Him címmel: a lemezen Burroughs olvassa fel szövegeit, melyek alá Cobain gitározik némi hangkulisszát. A zenész kansasi otthonában látogatta meg az írót, és később elárulta, hogy - bár vélhetően egyéb közös témájuk is volt -, nagyrészt Leadbellyről beszélgettek.

Szerepel a könyvben pár oldal kézzel írott bejegyzés is Cobain naplójából, melyekből lejön, hogy hiába számított már óriási sztárnak, továbbra is önértékelési zavarokkal küzdött. A zenész híres, „Nixon now.” feliratú gitárja is helyet kapott, ahogy az a széttört gitár-előlap is, melyre Cobain a Frances Farmer Will Have Her Revenge on Seattle című számuk dalszövegének pár sorát firkálta. Courtney Love is fotózta a férjét, a képek közt ott az az 1993-ban készült fotó, ami az énekest seattle-i lakásuk hálójában, az ágyba kucorodva ábrázolja: Love ezt "az egyetlen kedvenc képeként" említi.

„Kurt olyan életművet hagyott maga után, amiben a mai napig van valami megfejthetetlen titokzatosság. Ez az a megfoghatatlan dolog, ami akkora sztárrá tette” – kommentálta a fotókat Cross. A Cobain Unseen szeptemberben jelent meg.