Nicole Kidman meg szerette volna előzni Tom Cruise-t, és még 2005-ben férjhez szeretett volna menni. Egy állítólagos barátja szerint a hétvégén lesz az esküvője Keith Urban country zenésszel, noha ezt a kapcsolatot még csak meg sem erősítette a sajtónak.

A szilvesztert követő hétvégén férjhez megy Nicole Kidman, legalábbis a Sun című napilap - szokás szerint nevüket elhallgatni kívánó - forrásai szerint. A brit bulvárlap úgy tudja, a színésznő férje a szintén 38 éves Keith Urban countryénekes, akivel hónapok óta együtt él.

Verseny Tom Cruise-zal

"férjhez megy"

A lap szerint Kidmannek azért ilyen sürgős a lagzi, hogy idegesíteni tudja vele Tom Cruise-t, és mindenekelőtt megelőzni őt abban, hogy elvegye terhes menyasszonyát, Katie Holmes-t. "Még azelőtt szeretett volna férjhez menni, hogy véget ér 2005. Jó évzárásra készült, és volt férjénél gyorsabb akart lenni" - nyilatkozta a lapnak egy titokzatos "barát", aki hitelt adva szavainak, hozzátette: "az időpontot már ki is tűzték, méghozzá a mostani hétvégére és elküldték az esküvői meghívókat". Azt azonban nem tudni, a nyilatkozó pontosan milyen időpontról beszélt.

Nicole Kidman korábban sem erősítette meg a sajtónak, hogy együtt élne a countryénekessel, erről egyedül a kívülálló Russel Crowe nyilatkozott. A színésznő földije lelkesen mesélte a lapoknak, hogy Nicole Kidmannel folytatott beszélgetései nyomán úgy gondolja, kolléganője boldog Urbannal. A színész ezzel állítólag jót akart Nicole Kidmannak, holott a saját életében igyekszik elhatárolódni a sajtótól. Rögeszméje ugyanis, hogy a bulvárlapok tették tönkre kapcsolatát hat évvel ezelőtt Meg Ryannel.

Country zenész vagy milliomos

Nicole Kidman egyébként sem gyakran nyilatkozik. Az esetek többségében barátok és szemtanúk beszámolóira alapozzák azokat a híreket, amelyek szerint a színésznő időnként együtt motorozik barátjával, vagy épp azt, hogy tulajdonképpen nem is egy coutry zenésszel randizgat, hanem egy milliárdossal.