Gáspár Győző egy hónapon belül kétszer is karambolozott. Most is megúszta a balesetet, de már nagyon ki van már borulva.

Gáspár Győző augusztus 29-i őzgázolása után ismét autóbalesetet szenvedett. Akkor a Peugeot-ot törte ripityára azzal, hogy félrekapta a kormányt a Nógrádmegyert Salgótarjánnal összekötő úton, hogy megmentse az eléugró őz életét. Gáspár akkor kisebb sérülésekkel megúszta, de a kocsi romhalmazzá vált, mert egy árokban fejjel lefelé tudott csak megállni. A helyszínre érkező sofőrje szállította kórházba az énekest, ahonnan még éjjel hazaengedték.

Körmendi Gábor a Juj.hu főszerkesztője arról tájékoztatta a Velvetet, hogy a showman ismét balesetet szenvedett péntek este, útban Mogyoród felé. A helyszínről jelentkező riportertől azt az információt kaptuk, hogy a mostani esetben sem a vezető volt a vétkes, mert a kölcsönkapott Suzuki elektronikája mondta fel a szolgálatot. "Jöttünk az autópályán, mikor elment minden elektronika. Most se jó az autó. Belementünk az előttünk lévőbe, ő meg az előtte lévőbe. Személyi sérülés nem történt, csak a lökhárítók mentek tönkre. Mindenki elvette a betétlapot és nagyon kedvesek voltak. Mindez az M3 kivezető szakaszán történt. Nem volt egy nagy was is das, ez csak egy koccanás. Győző nem ijedt meg, nem olyan típus" - tudtuk meg Gáspár Győző sofőrjétől.  

Körmendi Gábor azt is elmondta, hogy ő ült az anyósülésen, és mindannyian használtak biztonsági övet. "Kigyulladt valami lámpa a műszerfalon és a sofőr erre a jelre figyelt fel. Nem mentünk többel 50-nél, de belecsúsztunk az előttünk közlekedő Skoda Octaviába. A terepjárónk a baleset után is prüszkölt, hátul pedig elkezdett füstölni a kipufogó, amiben valami gyanús, porszerű anyagot fedeztünk fel. Győző sofőrje ezért lezárta az autót, és most azt várjuk, hogy valaki kimentse Győzikét a slamasztikából."

A mogyoródi gyorsulás mégis összejött

"Alig telt el negyven perc és megérkezett két tréler, az egyiken ugyancsak egy lerobbant autó volt" - értesültünk egy kicsit később az újabb fejleményekről Körmenditől. Végül újságírók mentették meg Győzike gyorsulási programját azzal, hogy kivitték Mogyoródra. Gáspár a történtek után csak annyit jegyzett meg, hogy bár külsérelmi nyoma nincs, de beütötte a fejét, a lábát és a karját. Idegileg nagyon megviselte a dolog, hiszen nemrég volt balesete.