„Várjatok, jönnek a jampecok, velük együtt folytathatjuk a próbát”- mondta a stábnak Fenyő Miklós a pódiumon, és a zene leállt. Fenyő bőrnadrágban, piros ingben toporgott a zongora előtt, szüneteltetve a Bon-Bon Valami Amerika főcímdalának előadását. Tehén vagy nagymacska-mintás zakóját igazgatta, amihez hasonlót Friderikusz viselt a kilencvenes évek közepén. Stylistját azóta is emlegetik néha.
Esztrád-űr és a csőnadrág
A NévShow című műsor megszűnése után az esztrád-űr betöltésére alkalmas Krém című műsor felvételének próbáján jártunk az MTV óbudai stúdiójában. A műsort nagyjából ugyanaz a csapat készíti, mint a TV2-n egykor futott Dalnokok Ligája című produkciót, amelyről annak idején minden fórumon megtudhattuk, végre itt egy nem licensz műsor. Azóta a megtévesztésig hasonló sajátnak mondott produkciókat sorozatban gyártják.
A műsor szereplői egymástól választott dalt énekelnek, valamint egy nemzetközi kedvencüket, közben pedig kis színeseket mesélnek az első márványkoptatott csőnadrág megszerzésétől a szolfézsóra bravúros kerüléséig, és más, vélhetően viccesen előadható eseteket, amelyeket baráti társaságban a nagyvárosi legendák közt tartanak számon.
Fenyő hívásra beléptek a Versace-csempe mintázatot idéző díszletbe a jampecoknak nevezett fiatalok, és újra elindult a zene. A közönség számára fenntartott padon figyeltük a próbát, amikor is fotósunk meglepetésének adott hangot a táncosnők láttán, akik pomponok forgatásával teremtettek művházas hangulatot. Elmondása szerint egy táncosnőt tíz férfiból nyolcnak meg kellene kívánnia, ám a most látható csapat elég szolid.
Változtathat a határokon
„Én nem nagyon szeretem a dolgokat műfajok szerint csoportosítani. Az ember a saját munkásságában is változtat a határokon” – mondta Fenyő Miklós a próbát követően a folyosón, miután a kezét bemutatkozáskor egy öngyújtóval a kezében nyújtotta, így két ujját sikerült megrázni. Az énekes a műsor kapcsán a műfajok keveredéséről beszélt itt, majd a saját dalairól, amelyeket jó néhány előadó adaptált.
„Már sokat hallottam másoktól a dalaimat. Azzal, hogy egy dal kikerül a műhelyből - márpedig egyiket-másikat több mint harminc éve útjára bocsátottam azzal, hogy nyilvánosság előtt bemutattam - az emberek azt csinálnak vele, amit akarnak. És ha ehhez hozzáteszik a saját egyéniségüket, az jó érzés” – mosolygott az énekes, majd elhagyva egy Pokorni Zoltán feliratú öltözőt, a sajátja felé haladt oldalán a Dolly Rollból ismert Novai Gáborral.
A táncosai eközben jampecruhát öltöttek - értsd betűrt fehér póló, csőnadrág – ezzel nem lehet melléfogni, hacsak nem egy szúnyogtestű táncművész viseli. Az előző felvétel után még az épületben maradt Hip Hop Boys, a közönségnek jelentkezett statiszták, és néhány Elvis-imitátor várakozott a folyosón. Az egyik öltözőből Zsédenyi Adrienn lépett ki egy Benes Anita tervezte selyem fűzőben és bermudában, a hidegre panaszkodott, és a sminkest kereste.
Csak az operettet ne!
„Hajnalban voltam egy mobilos forgatáson, aztán jöttem ide. Gondolhatod, már fáradt vagyok”- magyarázta a napirendjét egy körülbelül negyvenes férfi a mellette álló, szintén közönséget alakító statisztának, aki más intézményekben már elfelejtett bécsis szendvicset fogyasztott csalamádéval. Közös feladatuk, hogy az elkövetkezendő három órában tapsoljanak, és szemmel láthatóan élvezzék a zenét. A kis társaság egy vitrinbe állított életnagyságú, kopott műanyag ló és huszár előtt ácsorgott, és úgy tűnt, ugyanezek a kortalan, szürke zakós figurák láthatók a talk showtól a vetélkedőkön át a kampányrendezvényekig.
„Talán csak az operett az, amihez nem szívesen nyúlnék. Valójában én szeretem a kemény rockot, ás abban is ki tudtam már próbálni magam. A lakodalmas műfajt is kipróbáltuk, de persze nem azt a fajtát, amit ma a köznyelv lakodalmas műfajnak hív” – mondta Török Tamás, a Bon-Bon tagja valószínűleg a Sexepilem című slágerükre gondolva, de kifejteni már nem maradt ideje, az egész társaságot felvételre szólították.
A két műsorvezető foglalta el utoljára a helyét, köztük az általában kevesebbet emlegetett Nagy Tünde a kockaköveken haladva a stúdió felé még megosztotta velünk, hogy autóvezetés közben mindenféle zenét hallgat, és agya nagyjából válogatás nélkül, szivacsként fogadja be napjaink slágereit. Ezért a képességéért nem tudjuk, tiszteljük-e, vagy együttérezzünk-e vele, de az mindenképp lelkes hozzáállásra vall, hogy a vendégekkel szívesen énekel.
Kézcsók Fenyőnek
Ezúttal is így történt, amikor kellőképpen ellazult, de arra sokáig vártunk. A fellépésük után a fotelek felé irányított meghívottak is lassan belejöttek egy tiroli nadrág próbájának nehezen követhető történetébe, majd Zséda Fenyő Miklós iránt érzett tiszteletét kifejezve megcsókolta a mester kezét, és Szolnoki Péter is elmondhatott egy anekdotát Fenyővel történt első találkozásáról, amit a közönség az animátor kezdeményezésére tapssal fogadott.
„Mindig megkérdezik a műsor után a vendégeink, hogy csak ennyi volt?” – mondta Nagy Tünde a meghívottak katarzisára utalva. A távozó szürke zakósokat azonban láthatóan mindez nem érintette olyan mélyen, mint a színpadon levőket.