Kate Winslet a Vanity Fair decemberi számában a franciák istenített színésznőjét, Catherine Deneuve-t jeleníti meg. A fotók alapján nehezen elképzelhető róla, hogy annak idején csak egy kövér kislány volt, aki saját bevallása szerint még csak álmodni sem mert a hírnévről.

A Vanity Fair magazin legújabb, decemberi számának címlapján Kate Winslet látható, méghozzá elég lenge öltözékben. A fotókat Steven Meisel készítette, aki a színésznőről készült fotósorozatot a francia színésznő, Catherine Deneuve A Nap szépe című filmje előtti tisztelgésnek szánta. A fotóhoz adott nagyinterjújában Winslet elmondta: sosem gondolta volna, hogy valaha is híres lehet, és bár azóta annak számít, továbbra sem érzi többnek magát másoknál.

Kate Winslet Catherine Deneuve-ként

Kövér kislányból lett istennő

„Lehet, hogy ez kicsit furcsán hangzik, de soha nem vágytam hírnévre. Sohasem voltak hatalmas álmaim: kövér kislány voltam, és nem ismertem egyetlen kövér színésznőt sem. Egyszerűen nem tudtam magam elképzelni abban a világban” - mondta el most Winslet a Vanity Fairnek. Az egykor kishitű lányt azóta már ötször jelölték Oscar-díjra, és ezzel olyan sztárok teljesítményét ismételte meg, mint Audrey Hepburn, Elizabeth Taylor, Susan Sarandon vagy Glenn Close. Ráadásul mivel az ötödik jelölését 31 évesen kapta, így elég valószínű, hogy túlszárnyalhatja még a legendás elődöket. A fotósorozaton eljátszott Catherine Deneuve egyébként maga is csak egy Oscar-díjat nyert - Regis Wagnier 1992-es Indokína című filmjének női főszerepéért -, de az emellett begyűjtött 10 César-díjjal nem tekinthető rossz példaképnek. A Winsletről most készült fotók Deneuve Louis Bunuellel forgatott, 1967-es filmjét idézik: ebben a színésznő unatkozó, gazdag fiatalasszonyt alakít, aki férje háta mögött nap közben titokzatos luxusprostituáltként dolgozik.

Kate Winslet két legutóbbi filmje, a Revolutionary Road és a The Reader címűek ugyan nem tűnnek Oscar-esélyesnek a legjobb film kategóriában, ám ettől még könnyen elképzelhető, hogy a színésznő alakításait díjjal jutalmazzák. A Revolutionary Road című filmben ráadásul 11 év után ismét Leonardo DiCaprio oldalán állt a kamerák elé. A páros először James Cameron 1997-es Titanic című filmjében játszott szerelmespárt, és bár azóta is szoros barátságban vannak, azóta nem volt közös filmjük. Most férj és feleség szerepét alakítják: „Leo és én mindig is tudtuk, hogy fogunk még együtt dolgozni” - nyilatkozta Winslet, aki szerint a barátságuk nagyban hozzájárult ahhoz, hogy hitelesen tudják megformálni egy házaspárt. Azt azért még így is kissé bizarrnak érezte, hogy a filmben a legjobb barátjával - vagyis DiCaprioval - szeretkeznie kell, miközben férje, a filmet rendező Sam Mendes instruálja őket, hogyan.

Átlagember, átlagos vágyakkal

Winslet a lapnak adott nagyinterjúban arra is kitér, hogy filmsztár létére ő sem lehet igazán természetes, hiszen állandóan a figyelem középpontjában áll, legyen szó akár a szakmájáról, akár a magánéletéről. „Hogy miért félek az emberek véleményétől? Mert tudom, hogy folyamatosan megítélnek” - nyilatkozta a színésznő. Példaként azt hozta fel, amikor két gyermekét, a 8 éves Miát - akinek édesapja a színésznő előző férje, Jim Threapleton -, és a jelenlegi férjétől, Sam Mendestől született 5 éves Joe-t viszi iskolába. "Ha belépek az osztályterembe, még ha csak egy pillanatra is ugrom be, azonnal felmérnek. Van, hogy meg is kérdezik például, hogy mi a szép bőröm titka. Olyankor elárulom, hogy nincs semmiféle titok, csak ügyes smink. Mióta elmúltam 30, vannak pattanásaim, ugyanolyanok mint az átlagembereknek - csak én tudom, hogyan tüntessem el őket" - vallja be őszintén Winslet.

A színésznő, aki pályája kezdetén még rubensi alkatával tűnt ki a tömegből, és azóta sem fogyózta magát botsáska-típusúvá, azt is elárulta, hogy hiába tekintik most már bombázónak, ő még most is sokszor érez kisebbrendűséget: "[Ha duci vagy] sokszor úgy érzed, hogy valami nem okés veled, vagy hogy más vagy. Még most is szoktam néha így érezni. Sokszor elnézem a nőket, akik csodás szűk farmerban, magassarkúban, picike pólóban grasszálnak az utcákon, és arra gondolok, jobban kéne igyekeznem. De aztán eszembe jut: a magassarkútól nem lehet boldognak lenni". A boldogságot számára az apró örömök jelentik: "A figyelmességet szeretem. Nem kell gyémántgyűrű meg rongyrázó étterem, ezektől csak feszengek. De jólesik, amikor valaki azt mondja: 'Csináljak neked egy fürdőt?' vagy 'Menjünk el egy pubba, csak mi ketten'. Szóval a nagy gesztusok helyett családi programok, vagy akár csak egy bevásárlás. Ha ezek megvannak, nekem az elég".