Az elmúlt időszakban sokat lehetett hallani ellentétekről a két unokatestvér, a Megasztár felfedezettje, Gáspár László és a Romantic frontembere Gáspár Győzike között. A bulvárlapok, szerint a rokonok nemrégiben kibékültek, ezt azonban az érintettek cáfolják. Mint mondják, nem is voltak haragban, bár a múltra mindenki másképp emlékszik.
"Nem békültünk ki, mert egyáltalán nem voltunk összeveszve, csak nem ismertük egymást" - cáfolja azonnal értesülésünket Gáspár Laci. A két Gáspár nyolc éve találkozott először egy Ki mit tud-on, de kettőjük közül csak Laci tudta, hogy rokonságban állnak, mert neki szülei előzőleg elmondták. "Győzike nagyon megörült mikor megtudta, hogy rokonok vagyunk és kérdezte, nincs-e kedvem együtt énekelni, de mondtam, hogy én inkább egyedül szeretném A Ki mit tud-on az országos döntőig jutottam, Győző viszont hamarabb kiesett, és azóta nem találkoztunk, de nem volt köztünk semmi harag" - meséli Laci.

A Megasztár résztvevője szerint lehet, hogy Győzike kicsit valamiért neheztelt rá, mert mint mondta, "nyolc hónappal ezelőtt megkerestem, hogy segítsen elindulni. Mondtam, hogy a Ki mit tud óta sokat fejlődtem, gitárban is énekben is, de csak mosolygott rajtam". A helyzet azóta változott: most Győzike hívta meg magához Lacit, aki először nem is akart elmenni. "Nem volt kedvem az egészhez, mert nem volt valami spontán, a kamerák és a médiai előtt nem lehetett beszélgetni igazán semmiről. De azért örülök, hogy találkoztunk" - mondta a Velvetnek.

Sosem látott rokon

Győzike szintén örült az összejövetelnek, legfőképpen azért, mert emlékezete szerint legalábbis még soha nem találkozott Lacival. Tudta, hogy Gáspár Laci az unokatestvére, de eddig nem volt alkalmuk találkozni. Mint a Velvetnek elmondta, vannak olyan unokatestvérei, akikkel közeli kapcsolatban van, segítik egymást, de Laci eddig nem tartozott ezek közé. Győzike is megerősítette azonban, hogy nem voltak rosszban, nem is lehettek, hiszen, nem is találkoztak még eddig.

"Nem tudom még milyen lesz köztünk a kapcsolat, augusztusban már jobban fogok tudni válaszolni. Most csak beszélgettünk, valóban nem volt a legjobb a kamerák előtt találkozni, de ez nem az én ötletem volt, a TV2 találta ki ezt az egészet, és mivel mindkettőnknek szerződésünk van a TV2-vel el kellett menni" - mondta.

Nógrádi randi

"A találkozó a Story magazin kezdeményezésére jött létre, de mi is aktívan közreműködtünk" - mondta el kérésünkre Szondy Réka, a Megasztár pr-felelőse. "Úgy gondoltuk, hogy szerencsésebb, ha találkoznak, minthogy a sajtón keresztül üzengetnek egymásnak. Tény, hogy Laci néhány hónappal ezelőtt a megkereste Győzikét, hogy segítsen neki, és akkor Győzike nemet mondott. Laci ezt leírta a TV2-s blogjában, és ebből adódhatott a félreértés. Laci és Győzike két teljesen különböző karakter, zenéjük is eltérő, és mint azóta már Győzike is elismerte, fő különbség kettőjük között, hogy Laci tud énekelni, ő meg nem" - mondta Réke.

A két unokatestvér találkozója Balassagyarmaton kezdődött, onnan mentek át Nógrádmegyerre, a temetőbe, a nagypapa sírjához. Utána Salgótarjánba vonultak egy étterembe, ahol volt idejük egy kicsit beszélgetni, majd Győzike hazavitte Lacit Balassagyarmatra.

Gáspár Laci továbbra sem tervez közös zenélést, mint mondta szerinte nem az a legfontosabb, hogy együtt zenéljenek, hanem hogy jóban legyenek és jó kapcsolatot alakítsanak ki. Szeretne jó barátságban lenni Győzikével, és reméli, hogy egyszer kamerák nélkül is találkozhatnak.