„Mi elhozzuk a vidámságot Magyarországra”- foglalta össze küldetése lényegét Enrique Nichols az 1492-Két kultúra találkozása című est főszervezője az Almássy téri Szabadidő Központ egyik különtermében. Érkezésünk után egy órával sem láttuk még át igazán, miért is jöttünk el egy latin kulturális díjkiosztóra, és állunk a szivarfüsttel és édes parfümmel megbolondított dél-amerikai-magyar tömeg közepén egy pohár chilei vörösborral, ezért is tartottunk fontosnak megszólítani Enrique Nicholsot.
Biztonságos ország
„Nekem ez a választott hazám, és ezért is szeretném jobbítani. Tizenkét éve élek itt, informatikus mérnökként dolgozom. Amikor hazamehettem volna, de megkérdezték, akarok-e maradni, igent mondtam. Magyarország biztonságos. Tudom, hogy most vannak tüntetések, de ennek ellenére is sokkal nyugodtabban lehet itt élni, mint máshol” – mondta lelkesen a főszervező tökéletes magyarsággal, legfeljebb néhány ékezet elhagyásával.
A társaságában álló kubai fiatalember – ha jól dekódoltuk a szavait – ezt magyarázta erre reagálva, egy nemzet kultúráját az idegen hatások gazdagítják, és az sem árt, ha a magyarok megtanulják, hogyan láthatják derűsebben a világot.
Derűsebben láttuk mi is a második chilei után a szocialista realizmus nyomait viselő különteremben, amelynek falán Lóránt Attila fotóművész képei tűntek fel, és a svédasztalról egy jó étvágyú poncsós pár hordta a szendvicseket néhány rappernek öltözött fiatalnak. A sarokban a Fiesta egyik fele, Knapik Tamás ült.
Puerto Ricó és lánykérés
Az előző beszélgetést követve magasröptű kérdéssel terveztünk megközelíteni a zenészt, és amikor útközben feltűnt, Komár László-ihlette, apró pöttyös lakkcipőt visel, már nem volt visszaút, megkérdeztük tehát, miért tartja fontosnak a latin kultúra magyarországi terjesztését. „Én majdnem Puerto Ricóba nősültem” –hangzott a válasz.
„Ha megnősültem volna, letelepedtem volna kint. Nekem ez a zene az életem, és Tibivel együtt nagyon szerencsésnek érzem magam azért, hogy olyan dolgot csinálhatok, amit igazán szeretek”- mondta Knapik Tamás. Az említett Csordás Tibor egyébként nem tudott részt venni az eseményen, mert beteg lett, ezért Knapik hozzátette, sajnos most nem lépnek fel „merengue-dalaikkal”.
Egy hosztesz ezalatt szivarral kínálta a vendégeket a konyhakővel borított előtérben, a fizetős vendégek számára fenntartott büfében pedig semmiféle tolongás nem látszott a paelláért és más mediterrán specialitásokért. Az egyelőre üres átjáróban az esten fellépő táncosok a fotósok kedvéért néhány „forróbb figurát” mutattak be, mi pedig Torres Danit felfedezve esélyt láttunk arra, hogy választ kapunk a Fiestának feltett kérdésre.
Torres Dani szívében zene
„Én erre nem így szoktam gondolni, hogy latin kultúra, hanem bennem érzések jelennek meg, amelyből dalok születnek. Ez a szívünkben van”- mondta a Veni-Styx félig ecuadori frontembere, mialatt a teremben a nyugati aluljáróból ismert mexikói zenekör lépett a színpadra.
A tömegközlekedéssel ritkán utazók nagyobb lelkesedéssel vették a már zsúfolt terem felé az irányt, eközben feltűnt, jó néhány helybeli latin-amerikai partnernő szerzésének reményében érkezett a mezőnyt szemrevételezni. Fellélegeztünk, hogy az autentikus kárpát medencei külső ez esetben védelmet nyújt, de akkor egy kisebb csapat venezuelai fiatal érkezett, akik épp erre az egzotikumra látszottak nyitottnak.
„Szeretem magyarokat, csak gyakran ok nélkül is szomorúak. Ezért mindig fel szoktam hívni a figyelmüket a latin mentalitásra. Dél-Amerika nem gazdag, itt sokan jobban élnek, mint nálunk, mégis mi látjuk kedvezőbben a világot” – magyarázta a kvázi idegenvezetőként az egyik italospult közelében hozzánk csapódott José Luis, a venezuelai nagykövet titkára. Láthatóan mindenkit ismert, de találkozásai után rendre így szabadkozott: „Attól, hogy ismerem őket, én még nem vagyok fontos ember”.
Daniella Hernandez ígért egy táncot
José Luis a magyar díjazottak életművét is jobban ismerte, mint sok honfitársunk, amikor a műsorvezető például Gerendás Péter nevét említette a díjazottak közt, elmondta, a gitáros a nyolcvanas években játszott leginkább latin zenét. „Azok a magyar művészek vannak itt kiemelve, akik a latin kultúra megismertetéséért sokat tettek” – mondta a titkár, miközben Lippai Andrea táncos indult a pódium felé a díjáért.
„Ha sorrendet kellene állítani a latin táncok közt, amit táncolunk, a mambó lenne kedvencünk, mert lassú, nem kell sietni, és szépek a mozdulatok” – mondta egy újabb díjazott táncos Laki Dóra, akit a partnerével, Szőnyi Leventével együtt díjaztak. A szakmában most azonban épp A Megatánc zsűrije miatt Daniella Hernandez a legismertebb, aki az imént érkezett, és kérte a fotósokat, ülve és cigizve ne fotózzák, majd inkább akkor, ha táncol. Sokan ekkor látták utoljára, mielőtt a konferanszié által „magyar vízöntőnek” titulált Torres Dani színpadra lépett volna, hogy a forrónak nevezett, de valójában langyos latin bulit felrázza kicsit.