Jude Law nyilvánosan is beismerte, hogy szexuális kalandokba keveredett gyermekei bébiszitterével, és most szörnyen szégyelli magát. Sienna Miller elbújt a világ elől, Law pedig Beckhaméknek ajánlotta be a csábító dadát.

Sienna Miller lehet, hogy már sosem lesz Jude Law felesége, hacsak nem tolerálja Law azon szokását, hogy szívesen hetyeg bébiszitterekkel. Nem szép szokása ez a színésznek, már csak azért sem, mert mióta elvált Sadie Frosttól, gyermekei anyjától, azóta egyébként is ritkábban látja utódait, de mint kiderült, ezt az időt is inkább tölti a dadalánnyal. Jude Law nyilvánosan is elismerte, hogy viszonya volt gyermekei bébiszitterével, Daisy Wright-tal.

Law kitálalt

A 32 éves színész nyilatkozata szerint "őszintén bánja" az affért, amire ez év elején került sor egy New Orleans-i forgatás során, ez az őszinteség azonban nem biztos, hogy alkalmas kapcsolata megmentésére. A Sunday Red-top című újságnak nyilatkozó Wright szerint a légyott márciusban kezdődött, és nem is ért véget, amíg Frost rá nem jött a turpisságra, és ki nem rúgta őt. A 26 éves bébiszitter erre persze mindent kikotyogott, Law pedig nem a bölcs hallgatás útját választotta, hanem őszinteségi rohamában sajtónyilatkozatot adott ki, amiben elismerte a dadával folytatott viszonyt.

"A mai lapokban megjelent híresztelésekre reagálva el szeretném mondani, hogy mélyen szégyellem magam és fel vagyok dúlva, amiért megsértettem Siennát, és a hozzám legközelebb álló embereket. Szeretnék nyilvánosan bocsánatot kérni Siennától és családomtól azért a fájdalomért, amit okoztam. Nincs mentség a tettemre, és csak azt szeretném kérni, tartsák tiszteletben a magánéletünket ebben az igen nehéz időszakban" - írta Law.

Röhög a dada

Sienna Miller és Jude Law az Alfie forgatásán találkozott 2003-ban és barátaik szerint keményen dolgoznak azon, hogy megoldják a dada-problémát. A kapcsolatuk sosem volt problémamentes, ennek ellenére nemrégiben egyre többször merült fel az esküvő lehetősége, miután a Sadie Frost-tól való válást júniusban véglegesítették. Miller a hétvégét a szüleivel töltötte, és állítólag "nehéz időket él". Nem úgy, mint a csábító, akit bár kirúgtak, de nyilatkozata szerint Jude Law már beajánlotta őt Beckhamékhez.

Sienna Miller egyébként tudhatta, mire számít, hiszen Law kapcsolata nem véletlenül ment tönkre gyermekei anyjával. A színész ugyanis egy idő után unta a kétszemélyes szexet és Sadie Frosttal egyre több swingerpartin fordultak meg. A Law-Frost házaspár állítólag rendszeres csereszexet folytatott a Supergrass együttes dobosával, Danny Goffey-val és feleségével, Pearl Lowe-val, amire aztán rá is ment a házasságuk.