Leonardo DiCaprióhoz nem akar hozzámenni menyasszonya, amíg a színész meg nem komolyodik. A filmezést mostanában elhanyagoló Titanic-sztár ugyanis egyre többször tűnik fel kétes helyeken, más lányok társaságában italozva.
Egyre több helyen hallani, hogy Leonardo DiCaprio eljegyezte barátnőjét, a brazil származású Gisele Bündchen modellt, akivel 2000 eleje óta járnak. Többször volt szó a házasságról is, most azonban úgy tűnik, abból még egy jó ideig nem lesz semmi. Bündchen ugyanis már több ízben említette, hogy bár szereti a szertelen DiCapriót, sokszor nem tudja elviselni a színész bulimániáját, és elege van a sok partiból, ezért úgy döntött, addig nem megy hozzá DiCaprióhoz, amíg a színész meg nem komolyodik.

A night club sztárja

Leonardo ismerősei szerint azonban ez nem biztos, hogy jó taktika, mert amíg nincs esküvő, DiCaprio úgy gondolja, még szabad ember, és azt csinál, amit akar. Éppen ezért semmit sem változtatott életmódján, és továbbra is folytatja a bulizást, szinte mindene este látják valahol.

Legutóbb a hollywoodi Concorde night clubban látták önfeledten szórakozni a szintén színész Lukas Haasszal. Egy szemtanú szerint DiCaprio legalább egy tucat embert hívott meg italozni. Két nappal később egy másik kétes Los Angeles-i bárban, a Preyben (Préda) tűnt fel, ahol állítólag hajnali három körül már saját maga válogatta a lányokat, hogy szórakoztassák még egy kicsit, mielőtt aludni térne. Úgy tűnik tehát, DiCaprio menyasszonyának megalapozott félelmei vannak a házassággal kapcsolatban.

Bár DiCaprio előnyére azt is meg kell említeni, hogy a sok bulizás mellett azért marad ideje a világ helyzetével is foglalkozni. A Bush-ellenes színész ugyanis annyira beleszeretett Michael Moore Faherheit 9/11 című filmjébe, hogy amerre csak jár, fennen hirdeti, ezt minden fiatalnak látnia kell, legfőképpen azoknak, akik az előző választáson nem mentek el szavazni. Emellett DiCaprio hevesen kampányol a demokrata párti elnökjelölt, John Kerry mellett is.

A menyasszony kivár

Gisele megbocsátó menyasszony: a párt éppen a kétes buli másnapján látták teljes békében sétálgatni és virágot vásárolni New Yorkban. Egy ismerős szerint a szerelmesek között tényleg szent a béke, Bündchen csak arra vár, hogy DiCaprio megkomolyodjon, és felnőjön egy kicsit. A brazil modell ugyanis szentül hisz abban, hogy választottja egyszer kinövi a bulizós korszakát.

"Mindenképpen össze akarnak házasodni, de Gisele még hezitál az időponton, meg akarja várni, amíg Leo felnő, ezért inkább óvatosan közelít ehhez a kérdéshez. " - mondja az ismerős, aki szerint félő, hogy ebből a szituációból ördögi kör alakul ki. Bündchen ugyanis addig nem megy hozzá DiCaprióhoz, amíg úgy nem látja, hogy a 29 éves színész megkomolyodott, DiCaprio azonban véleménye szerint nem fogja abbahagyni a bulizást, amíg barátnője bele nem egyezik a házasságba.