A VV harmadik szériájából ismert Leo 152 nap társas magány című könyvét elkapkodják a vásárlók. A kiadó szerint a mű sikerének titka, hogy Nagy Zsolt nem múltjáról, hanem a villabeli élményeiről ír. Pandora tapasztalatai a pornóiparban ezzel szemben keveseket érdekelt. Ahogyan Elvis, Péter, és Györgyi memoárja sem tarolt.
Harmadik kiadás elsőre

"Leo 152 nap társas magány című könyve jelenleg a harmadik kiadásnál tart" - avat be a Freund Judit, a könyvet kiadó Arterego kft egyik tulajdonosa - "Ez a könyv cégünk első próbálkozása. Mindezidáig nem foglalkoztunk könyvkiadással, így mindent elkövettünk, hogy sikeresen debütáljunk. A szerzőválasztáson kívül a marketing volt a legfontosabb".

Klikk a képre!
Az előbbivel kapcsolatban Freund Judit elmondta, a véletlenen múlt, hogy Nagy Zsolttal, azaz Leóval felvették a kapcsolatot. A Való Világ harmadik szériáját elhagyó játékos - mint oly sokan előtte - egy interjúban felvetette azt a nem túl eredeti gondolatot, hogy kedve támadt könyvet írni.

"Igen ám, de Leo nem azt mondta, hogy az életét szeretné megírni, mint a többiek. Az ő terve az volt, hogy a villabeli mindennapokat örökíti meg. Hogyan élte meg a kamerák állandó jelenlétét, a személyes konfliktusokat, az összezártságot? Úgy vélem ez izgalmasabb téma, mint egy huszonéves ember memoárja" - válaszolta a kiadó vezetője arra a kérdésünkre, miért épp az Ágicát szédítő, különc közgazdászt választották.

Nem lesz per

Leo pedig rövid idő alatt megírta a valóságshow aktuális sorozatának történetét, amelyről már a megjelenés előtt is sok szó esett. Az egykori szereplőtársakat - a bulvárlapokban adott nyilatkozataik szerint - ugyanis felháborították a leírtak. Freund Judit és kollégái néhány alkalommal tanácsot adtak az amatőr írónak. Először azt javasolták, röviden írjon magáról is. Később a kéziratot szerkesztők finomították. Az Arterego vezetője elmondta, a szereplőtársak dühét követően pertől nem tartottak.

Freund Juditot arról is kérdeztük, tehetséges írónak találja-e Nagy Zsoltot. "Elég ügyes" - fogalmazott a kiadó, aki a megjelenés előtti marketingről is beszélt. A kiadó arra számított, hogy Leo célközönsége elsősorban fiatal lányokból fog állni, ezért a nekik szóló magazinokat kérték fel médiapartnernek.

Leo-fan nagyik

"Később azonban a dedikáló körutakon tapasztaltuk, nemcsak a tizen-huszon éves lányok kedvelik Zsoltot, hanem jelentős számú nagymama is vásárolja a könyvet. Beszélgettünk velük erről. Legtöbben azt mondták, Leo jól nevelt, érzékeny, érdekes fiú" - mondta Freund Judit.

Nagy Zsolt egyelőre az utolsó valóságshow-hős, aki kiadta írását, de az egyedüli, aki valóban sikert ért el ezzel. Arra azonban hiába kerestük a választ, hogy egy-egy vitatott értékű VV-könyv mekkora példányszámban jelent meg. Egy könyvterjesztéssel foglalkozó szakember lapunknak elmondta, ezek az adatok a kiadók féltett titkai. A bestseller listákon pedig nem tűnnek fel ezek a kiadványok.

"Az életrajzi írások, a memoárok népszerűek az olvasók körében. Főleg a történelmi személyek életét bemutató könyvek, illetve a sokoldalú, vagy ellentmondásos hírességek élete érdekli az embereket. De ezeket a könyveket túlnyomórészt a középkorúak vásárolják. Az ő figyelmüket a VV szereplőinek előéletéről, és gondolatairól szóló írások elkerülik " - számolt be tapasztalatairól Csillus Jánosné, a Fókusz könyváruház igazgatóhelyettese, aki hozzátette, Nagy Zsoltén kívül egyetlen könyv aratott sikert a magyar piacon: Az XXX Lorenzo című kiadvány.

Lorenzo életérzése

Gerzsényi László, aki a VV első szériájában a motoros Lorenzóként szerepelt, Leóhoz hasonlóan vérszegény románcba bonyolódott a villában, ami még odabent véget ért. A könyváruház munkatársa szerint a fiú sikerének titka az lehet, hogy az átlagnál érdekesebb személyiség, akinek az úgynevezett életérzése sokakra hatott. Erről Lorenzo könyvébe lapozva sajátos adalékokat tudunk meg. "A szörfözés számomra a chakra. Szörfözés közben rájössz, hogy nem kell küzdened az elemekkel, hanem játszanod kell vele, és megengedni, hogy az energiák beléd áramoljanak." - írja a motoros fiú, akinek rajongói a könyvéből egy definíciót emeltek a köztudatba: "a nő egy furcsa sütemény".

Az első széria másik alkalmi írója a szőke hisztinek titulált Györgyusz, akinek a megszokottnál hosszabb ideig sikerült reflektorfényben maradnia, miután az RTL Klub műsorvezetője lett. A Belevaló Világ című éjszakai műsoron kívül egy darabig hallható volt az Extrém rádióban, néhányszor a Fix.tévében is feltűnt. Györgyi és én című könyvével nem vonult be a történelembe, de miután egy ízben a Könyvhéten dedikált, elmondhatta, a legkülönfélébb korosztályt érdekelte az írása. Igaz, azokból keveseket.

Pandora, és a tucatpornó

Klikk a képre!
"Ami Pandora életrajzát illeti, nem vártuk, hogy népszerűtlen lesz majd" - mondta Csillus Jánosné - "Eleinte azt gondoltuk, egy könyvet, ami a lány pornós múltját tárja fel, valószínűleg hamar elkapkodnak. Nem így történt. A piacot ugyanis néhány éve ellepték a hasonló témájú könyvek, így nem okozott szenzációt egy újabb ilyen mű".

A kudarcban minden bizonnyal az is közrejátszott, hogy azok, akik a pornóipar üdvöskéjéért rajongtak, nem feltétlenül rendszeres könyvvásárlók. Vagy épp csak az írás színvonala nem érte el a könyvesboltban szörfözők ingerküszöbét. Pandora mindenesetre kijelentette, a pornós tényfeltárás után mesekönyvet ír. Ez több mint fél éve történt.

Nincs mese

"Nem tudunk arról, hogy megjelent volna a Pandora-féle mesekönyv" - mondta a Fókusz igazgatóhelyettese, aki arról sem tud, hogy Kismocsok Andi és Rita megjelentette volna szerelmük igaz történetét. Márpedig erről is szó volt, amikor a két lány a reality után leszbikus párként beköltözött saját, közös való villájába. Rita akkor arról számolt be, miután zsákszámra kapják a nézői leveleket a 15-25 éves korosztályból, nincs kétsége afelől, hogy könyvbe kellene foglalni a műsorban kialakult érzéseiket. A második széria Zsoltikája érzéseit nem, de kedvenc receptjeit piacra dobta. Nem túl zajos visszhanggal.

"Több, egykor ígéretesnek gondolt játékos könyvéből maradt remittenda. Elvis No Para című könyve sem volt sikeres. Csak úgy, mint a második széria Péterének írása. Pedig reklámot ezek is kaptak" - mondta Csillusné.