Lohan megint türelmet kér és a Red Bullra esküszik. Különben ő csak a haverokkal ivott otthon, de most már abból is elege van, így befeküdt egy kórházba.

Lindsay Lohannak január legelején még a vakbelét, vagy máját, vagy csak a jóisten tudja miét műtötték, ám a kórházi tartózkodás úgy tűnik meghozta a kedvét a fehér szobába vonuláshoz. A partilányka ugyanis tegnap átlépte a Los Angeles-i Wonderland Center rehabilitációs központ kapuit, helyi idő szerint délután fél háromkor, írja a US Weekly.

Csak hagyják békén

Nem ittam hét napja...

Ezzel egy időben, a Yahoo News információja szerint, Lohan szóvivője közleményben tudatta, hogy igen, a színésznőcske kimondta a kulcsmondatot: muszáj most már egy kicsit saját egészségével törődnie, mert különben nagy baj lesz. Lohan köszöni szépen a jókívánságokat, de ismét azt kéri a sajtótól, hagyja meg neki a nyugalmat, ezekben a nehéz időkben.

Lohannak van is miért aggódni, arcán máris látszik, hogy megitta a magáét, pedig csak idén lesz huszonegy éves, ami ugye az amerikai szabadon-ivás alsó határa. Mint azt a Velvet is megírta, Lohan már egy ideje látogatja az AA-s gyűléseket, decemberben azt állította egy éve néz be a találkozásokra, ezek szerint ám nem bizonyult elég hatékonynak.

Hét nap pia nélkül

"Nem ittam hét napja, vagy valami hasonló" - nyilatkozta akkor a People magazinnak, majd hozzátette, hogy a szórakozóhelyeken se iszik, miért is tenné. - "Csak otthon iszom a haverokkal, de nem kéne. Sokkal jobban vagyok, ha nem iszom. Inkább Red Bullozom."

Lehet, hogy bulikon nem iszik, de azért forgatások előtt előszeretettel, legalábbis a Georgia Rule című film felvételeiről egyenesen egy Los Angeles-i kórházba vitték tavaly júliusban, ugyanis annyira kimerült a sok partizástól, hogy egyáltalán nem tudott megállni a lábán.