Az A-HA! Országos Szexuális és Mentálhigiénés Felvilágosító program megalkotói a tinik két feltételezett kedvencével próbálták meg kicsábítani a diákokat a kamaraerdei évnyitó rendezvényükre. Bár a szexuális úton terjedő betegségek terén nem lettünk okosabbak, annyit megtudtunk, hogy Márk csábereje a hajában rejlik, hogy szőrös a hasa és nem mindig olyan jófiú, mint amilyennek látszik. Valamint azt is, hogy Lola és Márk rajongói nem utálják egymást, sőt! Persze kivételek mindig akadnak.

Amikor megérkeztünk az Ifjúsági Parkba, viszonylag kevesen lézengtek a helyszínen, csak a színpad előtt gyűlt össze egy kisebb csoport. Ők fényképezőgépekkel és telefonokkal várták, hogy elkezdődjön kedvencük, Lola fellépése. Szinte minden második lányra - mert, hogy a várakozásainknak megfelelően ők voltak többen - jutott egy marcona kidobó. Úgy látszik a szervezők tisztában voltak azzal, hogy mire képesek a tinik, ha rajongásuk tárgya egy karnyújtásnyira van tőlük.

Tanulni, tanulni, tanulni

Az énekesnőt, aki nemrég bejelentette, hogy a közelgő érettségi miatt felhagy az énekléssel, a Viva Tv műsorvezetője, Kisó jelentette be. A Diplomások Klubjának alapító tagja természetesen kihasználta az alkalmat és felhívta a közönség figyelmét arra, hogy lám-lám, milyen fontos is a tanulás.

Kezeket a magasba!

Mivel a közönség nagy része azzal volt elfoglalva, hogy képeket készítsen a magyar Avril Lavigne-ről, Lolának nem volt könnyű dolga. Az énekesnő a rég bevált hívószavakkal próbálta megmozgatni a kicsit passzív közönséget. "Fel a kezekkel! Integetni! Engedjük el magunkat!" Mivel az alkalmi fotósok továbbra sem hagytak fel a kattogtatással, kicsit módosítani kellett a szövegen. "A kamerákat is fel lehet emelni, hogy jobb képek szülessenek!" A jeget végül a jó öreg közönségénekeltetés törte meg. Kisebb zavart csak az okozott, amikor a lányok egy része - ki tudja, hogyan - észrevette, hogy egy elsötétített járművel megérkezett a délután másik kvázisztárja, Márk. A Zarás zacskót szorongató énekes integetett egyet, majd a színpad mögé vonult. Bár a szervezők szerint Lolának sietnie kellett, gyorsan benyomott egy szelet pizzát és jól nevelt sztárként kiosztott egy-két autogramot.

Az ereje a hajában van

A nemek aránya alapján már sejteni lehetett, hogy Márknak kicsit nagyobb sikere lesz, mint kolléganőjének. A fellépés itt is forgatókönyv szerint zajlott: sikítás-olvadozás-éneklés közben kézfogás rajongókkal néhány átható pillantás kíséretében, közönség énekeltetés-sikítás, következő dal. A koncert után közvélemény kutatást végeztünk a rajongók között, hogy megfejtsük, vajon mi vehet rá egy tizenévest, hogy tollal a kezére írja egy sztár nevét és a felnőtt fül számára kicsit kellemetlen frekvenciájú hangokat adjon ki magából. "Először a zenéje tetszett meg" - hangzott el többször is a standard válasz. Persze nyilvánvaló, hogy nem a lírai dallamok miatt sikítoznak két szám között, így hát azt is megkérdeztük, hogy szerintük mi az énekes szexepilje. A felmérés meglehetősen egyértelmű eredményt hozott, a válaszadók többsége ugyanis azonnal rávágta: a haja. Kingától és Dittitól azt is megtudtuk, hogy a tinibálvány nem csak bongyor fürjeit vetette be. Márk állítólag egy pillanatra megvillantotta "szőrös pociját". "Még az alsógatyája is kint volt" - nevetgéltek a lányok.

Elit klub hardcore rajongóknak

Autogramosztás közben feltűnt, hogy egy-két lány meglehetősen jól ismeri Márk menedzserét. "Odamentünk, letámadtuk és muszáj volt szegénynek szóba állni velünk" - tudtuk meg a magukat elit rajongói klubnak nevező társaság egyik tagjától. Kiderült, hogy a lányok sok-sok bizalmas információ mellett a Márkot ábrázoló pólót is tőle kapták. Cintiától, Orestől, Szilviától, Brigitől és Csillától azt is megtudtuk, a Márk iránti imádat mellett az a közös a klubtagokban, hogy mindannyian "hülyék". Íme a kis csapat saját példája: "A múltkor a Westendben akartunk énekelni, csak nem mertünk és elmentünk a Nyugatiba. A Nyugati előtt pedig hegedültek. Ott pedig egyikünk megkérdezte a hegedűsöket, hogy el tudják-e játszani a Ments meget, mert hogy akkor mi énekelünk hozzá. De persze nem tudták és akkor csak úgy énekeltünk és vonultunk végig a Nyugatiban" -mesélte Ores. Az éneklős mutatványt állítólag többször is megismételték más-más helyeken. "Tök, hülyének néztek de nem baj, megérte" Az elitklubot arról is megkérdeztük, hogy a szerenádon mivel örvendeztetik meg rajongásuk tárgyát. "Az a legnagyobb ajándék, hogy szeretjük őt" - válaszolta egyikük és ezt mindenki igen bölcs gondolatnak vélte.

A látszat néha csal

Arról megoszlottak a vélemények, hogy lehet-e egyszerre rajongni Loláért és Márkért, ugyanis a két sztár között elcsattant egy "majdnem csók", amit kötelező koreográfia ide vagy oda, sokan nem bocsájtottak meg. Az a szerkesztőségi elmélet, miszerint az eseményeken lehet, hogy általános szabály, hogy a szerelmespárok - lásd este Galambos Dorina és Pélyi "Macikám" Barna - egymás után lépnek fel, szintén nem aratott nagy sikert. "Nem, ne legyetek gonoszak." Az elit klub tagjai közös megegyezés szerint csak egy másik hazai celebért rajonganak, ő pedig nem más, mint a rendezvény sorrendben harmadik fellépője, Puskás Peti. " A Peti az nagyon aranyos, főleg amikor felhívott egy csajt kottatartónak a Városligetbe. Az nagyon poén volt." - tört elő az egyik lányból egy emlék. A kérdés csak az, hogy lehet egyszerre egy "vagány" és egy "kedves" fiúért rajongani. "Nem, Márk nem ilyen kis csendes. Ő csak annak van beállítva" - érkezett a válasz.

Felkészült tinibálvány

A legtöbb tizennyolc éves fiú valószínűleg mindent megadna azért, hogy csajok sorban álljanak az ajtaja előtt. De hogyan viseli Márk, hogy ennyi fiatal lány követi minden lépést? "Elég furcsa érzés, de vannak körülöttem emberek, akik elmagyarázzák nekem a dolgokat, hogy mire számíthatok, mi hogy lesz. Most is megmondták, hogy körülbelül ez lesz. Nyilván ez nekünk is meglepetés. Nagyon örülök, ha sokan eljönnek, ha őrjöngenek és jól érzik magukat" - nyilatkozta diplomatikusan Márk, aki nem bánja, hogy a fiúknak annyira nem jön be, amit csinál. "Inkább a lányok érzik azt, hogy ez nekik szól, mivel szerelmes dalokról van szó." Bár szerettünk volna egy-két szaftos részletet megtudni arról, hogy a rajongók hogyan fejezik ki szeretetüket, Márk sajnos csak korhatár nélküli történetekkel tudott szolgálni. "Van egy-két kedves és lelkes rajongó, akik gyakran ott vannak a fellépéseken. Van, hogy plakátokat raknak ki, egyszer futottak a kocsi után is. A melletünk levő általános iskolában van egy-két rajongó, vagy olyan lány, akinek tetszik a zene és kirakták az ablakba egy poszert, amire az volt ráírva: "Szeretünk Márk!".

+18

Bár reprezentatívnak nem mondható felmérésünk szerint a fanok átlagéletkora tizennégy év, rajongásuk tárgya nemrég betöltötte a tizennyolcat. Arra voltunk kíváncsiak, hogy Márk kipróbálta-e már a felnőtt léttel járó örömöket. "Semmi nem változott. Nyilván most lehetnék szabadabb. És előbb-utóbb majd ki fogom használni, hogy nagykorú vagyok. Persze mindenképpen pozitív értelemben" - hangzott válasz, ami remélhetőleg a lányukért aggódó anyukákat is megnyugtatta. Sajnos több kérdést nem tudtunk feltenni, ugyanis akárcsak Lolának, Márknak is sietnie kellet egy újabb helyszínre és a repetára vágyó rajongók is finoman értésünkre adták, hogy ők is szeretnének még egy-két értékes pillanatot tölteni hőn imádott sztárjukkal.