Már a kilencvenes években is deklaráltan hobbizenekar volt a Perfect Name. Ez azt jelenti, hogy mindenkinek megvan a civil foglalkozása, ami mellett a zenélés csupán szórakozás?
Annál azért több. Az életérzéseinket fogalmazzuk meg, amit szívesen tárunk a nagy nyilvánosság elé. A zenekar valóban a jól felvállalt hobbink, ezért nem is hagyjuk magunkat semmiféleképp manipulálni és nem kötünk kompromisszumot a kiadóval szövegben vagy bármi másban. Úgy egyeztünk meg, hogy mi fizetünk mindent, de ne szóljanak bele a dolgokba.
Az új lemez stílusa a korábbi irányvonalat követi.
Aki valaha hallott minket és most meghallgatja ezt az új lemezt, vaktesztben rávágja, hogy ezek mi vagyunk. Az évek alatt azért kialakult egy olyan meghatározó arcunk, amit nem lehet összetéveszteni mással.
Tíz évvel ezelőtt még több száz ember járt a koncertjeitekre, az utóbbi időben viszont jelentősen leapadt a közönség. Miért?
Amíg tartott a 99-ben megjelent lemezünk lendülete, addig még mentek a dolgok, de már akkor is nagyon keveset koncerteztünk. Volt egy kisebb turnénk, aztán már csak félévente egyszer játszottunk, és mivel egyik rádió sem játssza a zenénket, szépen lassan feledésbe merültünk. Most próbáljuk egy kicsit aktualizálni a dolgot, megbeszéltük a zenekarral, hogy havonta egyszer játszani fogunk és tervezünk vidéki koncerteket is. De nagyon kockázatosak a vidéki leruccanások, tíz embertől kétszáz emberen át bármennyivel számolhatunk.
Mi volt a hatéves nyugalom oka?
Főleg a kényszerű tagcserék, mivel ketten kiváltak. Aztán nagy erővel elkezdtünk próbálni az új tagokkal. Csináltunk egy párszámos demót, de a kiadó negatív reakciói kicsit lehűtöttek minket. Utána üldögéltünk bánatunkban, de azért időszakosan mindig ránk jött a próbálhatnék. Kis kazettákra fölvettünk 35 nótát öt és fél év alatt, és abból mazsoláztuk ki azt a tizenhármat, ami a lemezen van.
Külső szemlélő számára úgy tűnt, hogy alábbhagyott a lendület és végleg befejeztétek.
Mi ezt sosem fogjuk befejezni. Amíg szeretjük a zenét, addig nyomjuk ezt a dolgot, mivel nem azért csináljuk, hogy profitáljunk belőle.
Szóval majd nyolcvanévesen hagyjátok abba?
Hacsak el nem hullunk addig. Mindenesetre olyan maradandót szeretnénk alkotni, ami nem lesz a leértékelt lemezek polcán. Mondjuk eddig egy lemezünk sem került ilyen helyzetbe: amennyit eddig kiadtunk, azt el is adtuk. És - bocsánat, ott van egy szúnyog rajtad. (Megsemmisíti a fejem tetején elhelyezkedő szúnyogot - őszintén remélem, hogy nem azért, mert az interjú elején bevallottam, hogy a kilencvenes évekkel ellentétben ma már nem vagyok fan -, majd tovább folyik a beszélgetés. - v.b.) Tíz-tizenöt évvel ezelőtt azt mondtam, hogy olyat szeretnénk csinálni, hogy amikor 2020-ban megy a Ki nyer ma?, mi legyünk az egyik kérdés. Amit fölraksz a polcra, és néha azért meghallgatod, mert jól esik.
Néhány hónappal ezelőtt egy interjúban azt nyilatkoztad, hogy az emberek ma már nem nagyon vevők az ilyen stílusú zenére.
Ezt nyilatkoztam? A kvázi rajongóink nem a fiatalokból kerülnek ki, hanem a 25 és 40 közötti korosztályból. A fiatalok felé nincs csatornánk, valószínűleg ebből adódik, hogy azt sem tudják, kik vagyunk, hacsak nem az idősebbektől szereznek tudomást rólunk. Most talán ránk találnak az erre fogékonyak, ha a Viva játszani fogja a klipjeinket.
Foglalkoztat benneteket, hogy mennyien mennek el egy koncertre?
A hangulatunkat befolyásolja, hogy ötvenen vannak vagy ötszázan. Természetesen hiúsági kérdés, hogy ha már a nagy nyilvánosság elé tárok valamit, legyen rá érdeklődő. A másik, hogy ez a lemez annyira jól sikerült, hogy nagyon szeretném, ha sokféle emberhez eljutna. Ahova elküldtük eddig és értékelték, mindenhol maximum pontot kapott.
Egy lényeges technikai kérdés már egy évtizede foglalkoztat: amikor még gimnazistaként Perfect Name koncertre jártunk, folyamatosan azt találgattuk a barátaimmal, hogy csukott szemmel, vagy résnyire nyitott szemmel játszol?
Mindig csukott szemmel játszom. Bármit lejátszok csukott szemmel, 16 évig tanultam zongorázni, a billentyűket felismerem, ha csak rárakom a kezemet. Nagyon beleélem magamat a zenélésbe, imádom csinálni.
A zenekar tagjainak civil foglalkozása az üzleti világ felé mutat.
Főleg a gitáros srác esetében, én inkább kreatív igazgató vagyok, meg kocsmákat üzemeltetek.
Meg legutóbb békaemberként láttalak egy sajtóeseményen.
Igen, búvárkodom is, az a hobbim. Az énekesünk inkább verseket író esztéta, írásai jelennek meg itt-ott-amott, plusz színdarabot is ír.
És a rock'n'roll életformával felhagytatok?
Az életkorunk előrehaladtával csökken az energiánk, bár én bulis vagyok a mai napig, az énekesünk, a Ricsi már nem. Neki volt egy nagyon kemény drogos időszaka, amiből alig bírt kijönni, már azt hittük, hogy elvesztjük, de most már úgy tűnik, minden rendben van, a feleségével kiegyensúlyozott életet él. A Molnár abszolút bulis, csak ott meg megjött a második gyerek, ezért be van húzva a fék, a Sándor Zsoltnál ugyanígy, a Varga Zsolt, a dobos inkább olyan underground partiarc. Én meg helyeket üzemeltetek, plusz az utóbbi időben mi vagyunk Nagy Edmond menedzsmentje. Ez úgy történt, hogy kint volt velünk a Napköztársaságnál és ott megkedveltem: beteg voltam két napig és énekelt nekem a szobában. Ilyen hangot én még nem hallottam soha életemben. Mondjuk nem hasonlítanám a Nick Cave-hez, de gusztusosnak és eladhatónak tartom. Szép lassan lehet belőle sztárt faragni.
November 18-án a Bahnhof fölött a Ceglédi Hallban, Ian Curtis emlékestet rendeznek a Joy Division énekese halálának 25-ik évfordulójára. Fellép a Nulladik Változat, a Perfect Name és a Mind1.