Sokan esélyesek ismét a hét lúzere díjra. A legkiemelkedőbb Albert Györgyi, aki álterhes, miközben szénné keresi magát a válságaival. De itt van Judy, alias Kiss Judit is, aki most nem az esküvőjét halasztja el, hanem műtétjét, ami ismét aktuális lenne, mert félő, hogy szétnyílik az arca. Nagy esélyes lehet Geronazzo Mária is, aki élete nagy álmát váltotta valóra: kilenc férfit szeretett szájjal.

A bő termés nem gondoljuk, hogy kizárólag a jó időnek köszönhető, de a nyár közeledtével sem érezzük, hogy nyakunkon lenne az uborkaszezon. Celebjeink nem fogták vissza magukat, ha nyilatkoztak: megadták a módját, nem úgy, mint a nemzetközi mezőny, ahol egy ostoba mondat sem hagyta el a celebszájakat.

Első hősünk Courtney Love, aki blogján ismerte be, hogy csúnyán lehúzta könyvelője és az ügyvédje is. Azt sem titkolta, mekkora összeggel gazdagította zsebüket, sőt okirat-hamisítással is megvádolta a két volt alkalmazottat. A legjobban mégis az fájt neki, hogy 400 százalékkal túlfizették az adóját. Megértjük, rossz érzés, ha az ember az államnak adja a nehezen összehaknizott zsetonjait. Ehhez képest a kopaszodó Naomi Campbell sokkal szörnyűbb látványt nyújtott, mind szakmailag, mind emberileg a Dolce & Gabbana tervezői számára rendezett partin. Courtney Love-nak legalább van haja, és nem kurváz le senkit. És odafigyel, ha megjelenik valahol, ne látszódjon, hogy dús haja pusztán a fodrászok és a műhajak együttes bevonásával képes állni valahogy.

Párduc test, kevés hajjal!

A gyermekét az interneten viccből áruló szülők viszont nagyon megszívták. “Alig használt gyerek 1 euróért eladó, mert túl zajos. 70 centi hosszú, fiú, használható babakocsiban és kenguruban egyaránt" – így szólt hirdetés. Derrick országában, ha valaki ilyet ír, komoly retorzióra számíthat. A szülőket a hirdetés feladása után elmegyógyintézetbe szállították kivizsgálni, a 70 centis kisfiút pedig állami gondozásba vették. A poénnak induló gyerekkiárusításra nincs mentség, hiszen Németország lakói mindig is a humorérzékükről voltak híresek, és persze a precizitásukról, ami az eljárás lefolytatásában vissza is köszönt.

A magyar ugaron

A közkedvelt és népszerű Majka azzal került be az újságba, hogy bejelentette: félmillió forint értékű ékszereket, és órákat loptak el a bőröndjükből, mikor Párizsban jártak barátnőjével. Kommentelőink is előszeretettél tették fel a kérdést: miért visz magával bárki értéket, főleg ha csak a nyaralás után nyitja ki a táskát, ergo eszében sem volt addig annak a tartalmával foglalkozni. A párbeszédet így képzeljük a fiatalok közt: „Peti! Nem találom a bőröndben a fukszokat! Katikám emlékezz vissza, mikor láttad őket utoljára! Peti ne őrjíts meg, ki se nyitottuk a táskát! Pi…, felhívom a Blikket.”

Majka

Csütörtökön Albert Györgyi és Groovehouse Judy mindent vitt. Az előbbi hölgy a reggeli hányásairól számolt be, ami szerinte az álterhesség tipikus velejárója. Azt sem szégyelli bevallani, hogy milliókat kaszál abból, hogy nyomorát könyvek formájában teregeti ki. Őmégis arra a legbüszkébb, hogy nála már csak egy ember költözött többet Budapesten, aki nem más mint Friderikusz Sándor. Ezt a csodálatos párhuzamot Judy azzal tudta túlszárnyalni, hogy miután megunta, hogy csak az esküvője elmaradásáról beszélt évekig, elővette arca történetét.

Kis Judit, azaz Judy!

Az énekesnő 1998. decemberében szenvedett autóbalesetet, amibe majdnem belehalt. Kis Judit arca akkor teljesen összeroncsolódott, leszakadt a szájpadlása, eltört a bal csuklója, mindkét lapockája, a válla, az összes bal oldali bordája, mindkét csípőcsontja és a szeméremcsontja, ráadásul bordái átszúrták a tüdejét. Orvosai szerint tízévente össze kéne rakni újra az arcát, nehogy egy váratlan pillanatban szétnyíljon. Tavaly és tavalyelőtt az esküvő időpontja volt a legérdekesebb, most úgy néz ki az arcával fogunk foglalkozni két évig.

Kedvenc esélyesünk mégis Ernyey Béla, aki fiatal kora ellenére bejelentette, szeretné megtalálni élete értelmét egy nő személyében. A sok női szívet kifacsaró, szemtelenül fiatal férfi bevallotta, egy prímabalerina testű, atomtudós IQ-jú asszonyhoz bújna a legszívesebben. Ha ez még nem lett volna elég, azt is elárulta, hogy miután több hölgyet igyekezett meghódítani az internetet használva, tapasztalatait könyvvé rendezi. Hurrá.

A hét másik nagy öröme, hogy bárki is izgult Geronazzo Mária felnőttfilmes karrierjéért, most már megnyugodhat. Az asszony még fizetett is egy csinos kis összeget azért, hogy kilenc - talpig - úriember jól összetejezze. A forgatás után mindenki álma teljesült, mi pedig boldogan zártuk a hetet, nincs hiányérzetünk.