Madonna hét és fél év házasság után elválik Guy Ritchie-től, mint azt sajtóképviselőjük közleményben megerősítette. A kapcsolat válságával nyár óta számtalan lapot sikerült eladni világszerte, a bulvármédiára adrenalinforrásként tekintő olvasók pedig az év válását jósolták. Ciccione-Ritchie dosszié.

Madonna és férje Guy Ritchie sajtóképviselőjükön keresztül közleményt adott ki, hogy a nyár óta felvetődő kérdésekre választ adjanak. „Madonna és Guy Ritchie hét és fél év házasság után megegyezett abban, hogy különválnak. A házaspár ezúton kéri a sajtó képviselőit, adják meg a kellő tiszteletet úgy az egykori párnak, mind a családjuknak ezekben a nehéz időkben.” A közleményben tudatták azt is, a válóper időpontja még nem tisztázott, arról csak a közeljövőben tudnak nyilatkozni. A hírek szerint karácsonyig le szeretnék zárni a válópert.

Válás hitelválság idején

A nyilvánosságot kevésbé érte készületlenül a hír, mint a hitelválság, hiszen a nyár óta számtalan címlapot adtak el világszerte a meg nem erősített hírről, miszerint a házaspár kapcsolata a mélypontra került. A mostani, legutolsó közlemény legfeljebb azért lephetett meg több Madonna-követőt, mert a művésznőről nem feltételezték, hogy a Sticky and Sweet turnéjának a fellépései között az utazást a válóper tervezésével tölti. Mint arról már korábban írtunk, a bulvármédiát adrenalinforrásként tekintő nézők és olvasók az év válását jövendölték meg, és izgatottan várják a fejleményeket.

Klikk!

A Ciccione-Ritchie dosszié főbb elemeiről immár retrospektív képet adunk. Madonna 1999-ben egy partin ismerte meg a nála tíz évvel fiatalabb Guy Ritchie-t, akit szűk egy évvel később gyerekáldásban részesített: Rocco Ritchie 2000. augusztus 11-én született meg. Ez az időszak a hivatás szempontjából is termékenynek bizonyult, még ősszel megjelent Madonna Music című albuma, Guy Ritchie pedig kis idő múlva a Blöff című filmével kedveskedett a világnak. 2002-ben közös filmmel jelentkeztek, a férj által rendezett Hullámhegy című filmet egyes kritikus körök minden idők legrosszabb mozijának kiáltották ki. Madonna színészi képességeire a nyolcvanas évek óta már minden negatív jelzőt felhasználtak, ez a bukás leginkább a férj pályájának a szégyenfoltja volt.

A férj távol, Alex Rodriguez közel

Házasságuk nehézségeiről Madonna dalaiban és I'm Going to Tell You a Secret című dokumentumfilmjében is értekezett, azt állítva, hogy egy kapcsolat éppen a buktatóktól lesz erős, mivel a problémákat közösen oldják meg. Guy Ritchie nem mutatott túl nagy lelkesedést, amikor 2006-ban Madonna harmadik világból szerette volna bővíteni a családját, és tisztázatlan körülmények között örökbefogadott egy fekete árvát, David Bandát.

Madonna új dalai közül egyre több szólt arról, hogy lélekben milyen messze járnak egymástól a férjével, de arra már műveiben nem tért ki, hogy ezzel egyidőben lélekben igen került Alex Rodriguez baseballjátékoshoz. A New York Yankees nős játékosa és az énekesnő egy konditeremben ismerkedtek meg, a férfi még Guy Ritchie Revolver című filmjének a bemutatóján is megjelent immár a felesége nélkül. Madonna sajtóképviselője a kezdetektől fogva cáfolta a románcukról szóló híreket, de arra nem reagált, hogy azért ők ketten néha együtt vacsoráznak Madonna házában.