A VIVA zenetévé csodabogara, Steiner Kristóf azon szerencsések egyike, aki élőben nézhette meg Londonban a Madonna főszereplésével bemutatott Up For Grabs (Aki kapja, marja) című darabot. A műsorvezető kicsi kora óta rajong az énekesnőért, ezért angliai kiruccanása során mindent megtett annak érdekében, hogy az énekesnő közelébe kerülhessen: amatőr paparazziként követte Madonnát.
A 22 éves műsorvezető kicsi kora óta rajong Madonnáért és szenvedélyesen gyűjt mindent, ami vele kapcsolatos. Az énekesnő mellett másik szenvedélye a színház, hisz mielőtt műsorvezetőként kezdett volna dolgozni a zenecsatornánál, maga is színészként játszott előbb Tatabányán, majd a Játékszínben. Így aztán mikor megtudta, hogy Madonna Londonban színházi premierre készül, minden követ megmozgatott, hogy jegyet tudjon szerezni az előadásra. Lelkesedésével persze nem volt egyedül: kis híján le is marad az előadásról, ugyanis a jegyek már elővételben hónapokkal előre elkeltek.

Neten találta a jegyet

A fiatal műsorvezető már épp elcsüggedt volna, mikor az utolsó pillanatban egy internetes aukciós oldalon rátalált egy jegyre és addig licitált rá, míg végül ott állhatott a londoni Wyndham Theater előtt. "Úgy mentem ki Londonba, hogy fogalmam sem volt hol alszom, mit eszem majd, de a dolgok végül remek fordulatot vettek. Nem csak a darabot láttam, de barátokat is szereztem kint, akikhez azóta is gyakran járok." - újságolta a műsorvezető.

Még a legnagyobbak is izgulnak

Tekintse meg képeinket!
Madonnának nem ez az első színpadi szerepe: 1988-ban debütált a deszkákon, de akkor kevés visszhangot keltett. Kristóf szerint azonban minden híreszteléssel ellentétben zseniális színésznő. Az ausztrál szerző, David Williamson Aki kapja, marja című darabjában a sztár egy műkereskedőt alakít, aki egy új Jackson Pollock festmény piacra kerülésekor saját barátait próbálja manipulálni önző céljai érdekében. A londoni kritika szerint Madonna az első felvonás kezdeti bizonytalanságai után jól magára talált és kiváló alakítást nyújtott.

"Hihetetlen, hogy az univerzum egyik legnagyobb sztárja két méterre volt tőlem!"

Kristóf az előadás után a színészbejárónál várta meg a sztárt, és egész a művésznő szállodájáig a nyomában maradt, ekkor készültek a fotók is. A műsorvezető szerint "érdekes, hogy ha koncert után próbálod fotózni a sztárokat, rengeteg biztonsági ember veszi őket körül és nagyon ritkán engedik hogy fényképezz. Itt viszont semmilyen különösebb nehézséget nem támasztottak, bár az is igaz, kevesen találták meg a színház művészbejáróját - velem együtt talán nyolc-tíz olyan fanatikus volt, aki nem sajnálta az időt és fáradságot arra, hogy még az előadás előtt, délután felderítse a terepet".

A Viva műsorvezetője számára azonban nem csak Madonna miatt volt emlékezetes az este: "rettentően tetszett a darab is, nagyon mai témát dolgoz fel, ami ezekben a valóvilágos időkben talán külön aktuális: az erkölcs, a pénz és a művészet kizsákmányolása köré szövődik a cselekmény. Emellett igazán mai nyelvezetű, és minden korosztály számára hordoz magában értékeket."

Nagyratörő tervek

Kristóf olyannyira fellelkesült, hogy megszerezte és lefordította a darab szövegkönyvét is, és szívesen színpadra állítaná itthon. Mivel azonban nem tartja magát elég rutinosnak egy ekkora a feladathoz, inkább tapasztalt és elismert művészeket ültetne a rendezői székbe: "Szerintem Alföldi Robi lenne erre a legalkalmasabb, vagy Frenkó Zsolt, aki Margarida asszony címmel nemrég Schubert Évával rendezett egy zseniális darabot az IBS-Színpadon. Zsolt egyébként jó barátom is, mióta még Tatabányán szerepeltem egy színdarabjában, és érdekelné is ez a feladat." - árulta el a lelkes ifjú titán a Velvetnek.

Eszenyi a csúcs

A mindenre elszánt műkereskedő szerepére, akit a West Enden Madonna alakított, Kristóf leginkább Eszenyi Enikőt tudná elképzelni, bár nem sok reményt fűz a dologhoz. "Tisztában vagyok vele, hogy nem menne bele, mivel nagyon megválogatja a szerepeit, de szerintem ő lenne az abszolút csúcs."- mondta félszegen a forgatókönyvíróvá avanzsált műsorvezető, akinek nem titkolt vágya, hogy - ha már egyszer lefordította - ő is szerepeljen a darabban.

Producer kerestetik

Mielőtt azonban belefoghatna a munkába, még vár rá egy feladat: "eddig ugyan sose próbáltam még színpadra állítani egy darabot, de azt tudom, hogy ami mindenképpen szükséges hozzá, az a pénz. Most tehát elsősorban egy producert szeretnénk találni" - avatta be a terveibe Kristóf a Velvetet.

Reméljük, sikerült felkeltenünk a producerek érdeklődését, de ha valaki még mindig habozna, annak figyelmébe ajánljuk, hogy Kristóf szerint "talán még Madonna is eljönne a bemutatóra."