A rapper szerint nem szakítás az, ha különköltöznek, csak hullámvölgy. Barátnője az ő életmódját nem bírta, úgyhogy Majka most magába száll.

Bár úgy hírlett, a rapper és modell barátnője, Debreczeni Zita pár napja különváltak, a zenész most cáfolta ezt a Borsnak. Majka úgy fogalmazott, csak különköltöztek, és hogy ezt csak átmeneti állapotnak szánják.

A pár egy éve van együtt, a különköltözés oka pedig Majka szerint az, hogy barátnője nem bírta az ő életritmusát. A rapper saját bevallása szerint hajnalban kel, koraeste fekszik, ha pedig nem, akkor kártyázni vagy koncertre megy. Az sem tett jót a kapcsolatuknak, amikor egy olyan fotó került elő róla, amin egy másik nőt ölelget, Majka azonban állítja: azt sem tudja, ki az a lány, a fellépésein gyakran fordul elő, hogy ismeretlen nők megölelgetik. A rapper mindenesetre kijelentette: változtatnia kell.

Majka úgy gondolja, különköltözésük egyelőre csak annyit jelent, hogy egy héten hét nap helyett csak hármat alszanak együtt, de ettől még ugyanúgy szeretik egymást. Szerinte ez csak egy hullámvölgy, amin szeretnének mihamarabb túljutni. A lap felhívta Debreczenit is, aki hallva Majka verzióját, csak annyit mondott: ezek után nem szeretne nyilatkozni.