Képernyő, szemkorrektor, atléta, tolvajkulcs, gettó, kamera, keverőpult, hip-hop, koncert, tengerpart, Ramóna: Majka sűrű időszakot zárt. Az ózdi betyár élete első filmszerepével, második nagylemezével és sokadik igaz szerelmével töltötte a nyarat, és az új, őszi RTL Klubos munkájára készül.
Tolvajkulcs és gettó

"Életem első filmszerepében, a Pesti Harlem című filmben egy tökös, cigány autótolvajt alakítok. A helyszín autentikus: javarészt a nyolcadik kerületben, a kedvenc gettómban játszódik. A rendező teljes mértékben rám szabta a szerepet. Mégis minden alkalommal, amikor szertartásszerűen végignéztem a leforgatott anyagot, elégedetlen voltam. Nem tetszett, ahogy kinézek, beszélek, a mozdulataimat bárgyúnak találtam" -kezdte nyári élménybeszámolóját lapunk kérésére Majoros Péter, aki elmondta azt is, a későbbiekben még kamerák elé áll, a filmforgatás jelenleg azonban szünetel.

Az Európa Expressz című akciófilm társírójaként debütált elsőfilmes Takács Ákos a nyár közepén kezdte a Pesti Harlem forgatását, miután a Magyar Mozgókép Közalapítvány 75 millió forinttal támogatta a forgatókönyv megvalósítását. A produkcióról legtöbben Görög Zita epizódszerepe kapcsán cikkeztek ebben az időszakban, Majka viszont új megvilágításba helyezte a munkát.

"A filmben nagyszerű színészekkel dolgozhattam, köztük Beleznay Endrével, aki csiszolgatta a játékomat. A rendező pedig Makk Károly pártfogásával ügyesen vezette a színészeket, és engem is. Sokat tanultam a filmes szakmáról. Legközelebb elvállalom a Rambo 5 főszerepét" - nevetett Majoros, majd hozzátette komolyan: a nyár tapasztalatai után még akkor is elvállalta volna a szerepet, ha decens családapát, vagy más, tőle idegen karaktert kellett volna alakítania.

Rapből hiphop és korrektor

A tapasztalatok témakörét tovább fűzve az ózdi betyár elmondta, a nyár egy részében nem volt alkalma még azt sem követni, éjjel van-e, vagy nappal.

"Napközben a külső helyszíneken forgattunk, a gettóban, és Budán is egyaránt, késő délután pedig már rohantam is a stúdióba, hogy a legújabb lemezünk anyagát felvegyük. Éjjel a stúdióban rappeltem, reggel pedig a sminkes pamacsolta a karikákat a szemem alatt. Ezután indult újra a felvevőgép"- mesélte Majka.

A forgatások szünetében az ózdi hős, a Dopemanhoz szintén beharangozottan hűtlen Kicsi Tysonnal rögzítette legújabb, Történt, ami történt című lemezének dalait, amelyik szeptember közepén jelenik meg. Majka ars poetikája az állandó megújulás, ehhez híven elmondta, a hanghordozó nem rap, hanem hiphop-lemez lett.

"Összeszokott csapatban, rotációban dolgoztunk. Amíg a zenei alapokat keverte a csapat, addig Tysonnal, vagy nélküle megírtam a dalokat. Nincs a szövegírásban semmi misztikum. Leülsz, koncentrálsz, és megírod" - mondta a rapperből lett hiphop-zenész.

Térkép és turnébusz

Sietni kellett ugyanis a stúdiómunkákkal, mert a turnébusz minden péntek este érkezett, és az ország legkülönfélébb pontjaira szállította a rapper duót. Majka elmondta, volt olyan helyszín, valahol az ország déli részén, ami rajta sincs a térképen, a nevére ő maga sem emlékszik.

"Arra viszont emlékszem, jó kis koncertet adtunk. A nyár legjobb fellépései még mindig Borsodhoz kötődnek, de újabban a határon túli rajongókat szeretem a legjobban. Szlovákiában például Majka-kultusz van, ott senki nem azzal a céllal jön el, hogy megnézze és lefikázza végre azt az ózdi csávót" -vélte Majka.

A nyarat Horvátország sziklás partján pihente ki a rapper, de elmondása szerint három hete csupán egy dolgot tesz: készül az őszre, amikor az RTL Klub új műsorában láthatjuk. Részleteket azonban nem közölhetett.

" Ha lesz új Való Világ, remélem, újból számítanak rám. Mostanra már nagyon hiányzik a képernyős munka, szívesen szerepelnék újra" - mesélte Majka. A nyári üresjáratnak is örül azonban, hiszen így jut ideje kedvesére, Kiss Ramónára. "Addig is, amíg lébecolok, nagyon örül, mert a legtöbb szabadidőmet vele töltöm" - mondta Majoros Péter.