Marilyn Manson elveszítette a lelkét

2007.05.25. 16:24
A rocker újabb keserű pillanatokat oszt meg a sajtóval egykori házasságából: ezek szerint exneje, Dita Von Teese fétis-burleszkszínésznő egyfolytában azzal csesztette, hogy változzon meg, és kiölte a lelkét.

Marilyn Manson legújabb verziója házasságának tönkremenésére az, hogy nejét hibáztatja mindenért. Eszerint nem az volt a baj, hogy ő csajozott be, hanem hogy az asszony nem volt vele eléggé megértő.

Manson a Spin magazinnak öntötte ki a szívét: „Dita azt mondta, csak azért viselte az életstílusomat, mert azt remélte, hogy megváltozok, és egyfolytában fenyegetőzött, hogy elhagy, ha nem teszem. Sokszor a heverőn kellett aludjak a saját otthonomban. Már nem voltam rocksztár, csak valaki, akinek állandóan a bocsánatáért kellett esedeznem. Nem készültem fel rá, hogy egyedül maradjak. Úgy jöttem ki ebből az egészből, mint egy madár, aminek kitépték a tollait. Teljesen lerombolt, nem maradt lelkem”.

A rocker azóta új barátnőre talált a 19 éves színésznő, Evan Rachel Wood személyében, akiről azt már megtudtuk, hogy a lelki ikre, most pedig azt is, hogy a múzsája.

Von Teese legnagyobb gondja ezzel szemben mostanság csak az, hogyan kerülje el, hogy egyik legfontosabb azonosítójelét, legendásan fehér bőrét meg ne kapja a nap. A színésznő jelenleg a Cannes-i Filmfesztiválon vesz részt, és folyamatosan hadakozik az erős dél-franciaországi napsütéssel. „Elhoztam a saját függönyeimet, hogy feltegyük a szállodában, nehogy besüssön a nap, és a szálló medencéjét is csak éjszaka használom. Vitaminokat is hoztam, nehogy a napnak bármilyen káros hatását megérezzem. Vannak olyan ételek, amik segítik a barnulást, úgyhogy arra is odafigyelek, mit eszem” - írja a FemaleFirst.