Az utóbbi hónapokban megjelent pletykák után ezúttal Matt Damon jelentette be, hogy eljegyezte a barátnőjét. A színész és Luciana Barroso két éve van együtt, de Matt Damon minden tőle telhetőt megtesz, hogy menyasszonyát és annak kislányát távol tartsa a nyilvánosságtól.

Miután az elmúlt év során több alkalommal is nyilvánosságra hozták Matt Damon eljegyzését, ezúttal úgy tűnik, tényleg megkérte a barátnője kezét. A US Weekly hétfői számában cikkezett a színész és Luciana Barroso volt pultosnő eljegyzéséről, miután a lap újságírójának Matt Damon megerősítette a hírt.

Nem tudni, mikor lesz az esküvő

#alt#
Matt Damon

Az újság szerint a pár egyelőre nem tűzte ki az esküvő napját, később döntenek majd arról, mikor tartják a lagzit, és kiket hívnak meg. Az eljegyzés módját sem részletezte a lapnak a színész, és erről szóvivője, Jennifer Allen sem tájékoztatta a sajtót.

Matt Damon két évvel ezelőtt ismerkedett meg Luciana Barrosóval, akivel sokáig nem volt hajlandó megjelenni a nyilvánosság előtt. Mialatt együtt volt a gyerekét egyedül nevelő anyával, a sajtó félinformációkra alapozva összehozta kolléganőjével, Eva Mendesszel. A kubai származású színésznőt Matt Damon a Túl közeli rokon című film forgatásán ismerte meg, és egy alkalommal együtt mutatkoztak a Las Vegas-i Bellaggio hotelben, ahova Ben Affleck is elkísérte legjobb barátját.

Ben Affleck mellett öregedne

Tavaly ősszel, amikor épp Matt Damon eljegyzésének esélyét latolgatta a sajtó, a színész a Brigitte című német női magazinnak kiijelentette, sokkal inkább tartja elképzelhetőnek, hogy Ben Affleckkel együtt öregszik meg, mint hogy egy nővel élje le az életét. "A leghosszabb kapcsolatom két és fél évig tartott" - jelentette ki akkor a színész, hozzátéve, ez az idő jóval kevesebb, mint ahány éve Bennel kitartanak egymás mellett, mint igaz barátok.

Luciana Barrosóval való kapcsolata sem fogható az évtizedek óta tartó barátsághoz, de úgy tűnik, mégsem ez a legfontosabb szempont, ahogyan menyasszonya előző kapcsolatából született kislánya, Alexa sem jelent akadályt. Arról azonban hiába faggatták Matt Damont, hogy saját gyereket szeretne-e. Annyit mondott csupán, hogy szereti a "kölyköket".