Medveczky Ilona reméli, ismét táncolhat a képernyőn, ezért gerincfájdalmai ellenére is elkezdett edzeni. Az egykori díva úgy fogalmazott, a visszatérése maga volt a fény az alagút végén.

Medveczky Ilona megkezdte a felkészülést a Szombat esti láz következő sorozatára, noha felkérést még nem kapott a második szériára. A Blikk információi szerint a táncosnő abban bízik, hogy ismét tagja lehet majd a zsűrinek, sőt, szívesen táncolna is.

Az ágy melleti szőnyegen

A lap úgy tudja, Medveczky az ágya melletti szőnyegen kezdte a gyakorlást, mondván, megpróbál elfeledkezni arról, hogy a gerince fáj, és a térde sérült. A táncosnő elmondta, elhatározta, nem ad magának kegyelmet, itt az ideje, hogy gimnasztikázzon. Hozzátette, a mozgás mennyiségét napról napra növeli majd.

Medveczky arról is beszélt, hogy az életet adta vissza neki, hogy a műsor első szérájában - ha nem is élőben, de - lehetősége volt táncolni. A klasszikus alagút-hasonlatot használta erre az élményre mondván, ez a tánc volt a fény az út végén. Az egykori díva elmondta, úgy érezte már, leírták, elfelejtették őt, ezért hálás, hogy visszatérhetett és táncolhatott, és ezúttal sokkal többet szeretne megmutatni magából.

Sötét, budai villa

Medveczky Ilona néhány hónapja a szaunában esett el, és saját bevallása szerint ez a sérülése a legfájdalmasabb, noha aktív táncos korában rengetegszer megsérült. Az egykori revütáncos boldogtalan magánélete ezzel együtt az egyik legnépszerűbb kortárs bulvártémává nőtte ki magát. Cikkeztek a nyugdíjáról, a kitartottja nyugdíjáról, és arról, hogy budai villáját úgy tudja csak fenntartani, ha spórol az árammal.