Csalásra gyanakodnak a nézők a Megasztár telefonos szavazásával kapcsolatban. A szombat esti adás alatt ugyanis a rendszer hálózati hibára hivatkozva több Bencsik Tamarára küldött SMS-t is visszadobott az utolsó négy percben. A közönség szerint a televízió így próbálta manipulálni a szavazók döntését. A TV2 szerint nem ők hibáztak.

Érlelődik a botrány a Megasztár háza táján. Szombaton Bencsik Tamarának kellett elhagynia a színpadot , a beérkezett SMS-ek alapján ugyanis a vajdasági lány és Tóth Lüszi kapta a legkevesebb szavazatot, a zsűri döntése szerint pedig a 13 éves kislány jutott tovább. A tehetségkutató verseny honlapján több hozzászóló felháborodottan jelezte, hogy az utolsó percekben, amikor már csak Tóth Lüszire, Bencsik Tamarára és Lakatos Krisztiánra lehetett voksolni, a rendszer egész egyszerűen visszadobta az elküldött üzenetet.

"Én szavaztam rá, de valami olyan sms-t kaptam, hogy hálózati hiba, próbálkozzak újból, a küldött sms díjmentes volt. Szerintem bunda nagyon. Krisztián vonalát megnyitották, Lüsziét és Tamaráét pedig lezárták, hogy ha valaki feljelentést tenne, lássák, hogy tényleg Krisztiánra érkezett legtöbb szavazat, és nincs semmi izé benne. Mocsokság!!!" - írta az egyik kommentelő, amire egy másik rajongó csak helyeselni tudott:

"Hányadjára írjam le és hány helyre még, hogy bunda, mert Tamara telefon-és sms vonalát lezárták a második szavazás közben! Aki rá szavazott - márpedig sokan voltak -, mind azt az sms-t kapta vissza, hogy technikai probléma miatt. Másra meg lehetett szavazni. De teljesen mindegy, mert ha a második szavazásnál Tamara kapta volna a legtöbb szavazatot, akkor is Krisztiánnak mondják ki a nevét, mert bunda a műsor."

Magyar Rita, a TV2 sajtósa telefonos megkeresésünkre elmondta, hogy a jelzett eseteket kivizsgálják, de az már biztos, hogy a hiba nem a TV2-n belül történt, hanem az operátornál merülhettek fel problémák. Azt egyelőre nem tudjuk, hogy a csatorna milyen lépéseket fog tenni abban a kínos szituációban, ha valóban bebizonyosodik, hogy hiba történt a rendszerben.

Az Országos Rádió és Televízió Testülethez az üggyel kapcsolatban bejelentés és panasz még nem érkezett, de nem is érzik magukat illetékesnek. Az SMS-szavazások tisztaságát Magyarországon jelen pillanatban senki sem ellenőrzi - mondta a Velvetnek Berényi Diána, a testület illetékese.