A budai villa kedden délelőtt nyugodt: a versenyzőknek a napirend szerint énekórája volna, ebbe ékelődik idegen testként a miniszteri látogatás. Bozóki András érkezésére várva még megtudjuk, hogy Tóth Gabi, Caramel és Palcsó Tomi köszöni, bírja a gyűrődést, de ahogy a hetek alatt fogy a létszám, úgy hárul rájuk egyre több feladat. Erre a hétvégére például a fotózások és interjúk mellett már hat dalt kell megtanulniuk: mindegyikük egy-egy kedvencétől választhatott számot magának és két társának. Caramel Stevie Wondert, Tóth Gabi Whitney Houstont, Palcsó Tomi pedig Elvis Presleyt jelölte ki.
"Igazából Stevie Wonder nem az elsőszámú kedvencem, de olyan előadókat kellett választanunk, akik valamennyire mégiscsak közismertek" - mondja Caramel, aki valójában inkább Donnie, Dwele, vagy India.Aire zenéiért rajong. Ezekről az előadókról mi sem hallottunk, de Caramel szerint mindegyikükre a rhytm and blues és a dzsesszes harmóniák a jellemzőek. Ehhez képest a múlt heti feladat egyáltalán nem állt hozzá közel, mégis az eddigi legkellemesebb döntőjeként emlékszik rá vissza: "Nagyon vicces volt, hogy én rockot éneklek, talán még el is nevettem magam. Viszont legalább egyáltalán nem voltam feszült."
Álmából felébresztve azért még nem
Palcsó Tomi még nagyon álmos, bevallása szerint az imént kelt fel. Ilyekor még nem működik a rutin, töprengenie kell egy sort azon, mi is lehet a dolga egy dedikálandó poszterrel, de aztán rájön, legjobb, ha aláírja. Majd kisfiús imidzsétől eltérő információkat oszt meg velünk: bár Elvistől választott kedvenc számot, és annak idején a versenybe is egy Johnny Nash dallal került be, azért nem csak az amerikai "oldies pop" stílust szereti.
"A múlt heti Taurus-számot, a Zöld csillagot is abszolút sajátomnak tudtam érezni, én eddig is ismertem és nagyon szerettem. Egy éve még rockot és punkot hallgattam" - vallja be az egykori Nirvana-rajongó, majd elbotorkál teát főzni. A konyhában még eltűnődik azon a felvetésen, mihez is kezd, ha nem ő nyeri meg a versenyt, de abban biztos, hogy egyértelműen zenével szeretne foglalkozni ezután is. Megkeresést már kapott, úgyhogy a lemez szinte biztos: "Nyitott vagyok akár a zenekari felállásra is, de szerintem szóló lesz ebből..."
Tóth Gabi megosztja velünk a titkot: van, aki hangjának árt a cigarettafüst, de van, akiének nem. Szerinte az övé például az utóbbi: "Mert nyitott a torokcsakrám" - indokolja, miközben rágyújt. Soma zsüritag és ezotéria-papnővel azonban nem egyezik mindenben a világképe: "Szerinte csak pozitív energiák léteznek, és ezeknek csak a mennyisége változik, szerintem meg vannak negatívak is" - szögezi le határozottan a 17 éves lány, aki saját véleménye szerint talán a legtöbbet érett a verseny alatt.
"Lelkileg erősödtem meg" - vallja, bár hozzáteszi, ez azzal is járt, hogy "mostanában néha bunkó vagyok, pedig alapjában egy jószívű ember volnék. De amikor valaki azzal jön, hogy két óra kosarazás után milyen fáradt, simán elküldöm a francba: majd ha azt csinálja végig, amit én itt egy nap alatt, akkor elmondhatja, hogy fáradt."
Nagy falat a versenyzőknek
A fülledt délelőttbe Bozóki András kulturális miniszter hozza el az optimizmus üde fuvallatát, amikor nyári mikulásként feltűnik a Megasztár-villa kedd délelőtti nyugalmában. A három döntőbe jutott versenyzőt gondos kezek addigra már a próbaterembe terelték, ahol spontán életképeket adnak elő a fotósok számára abból, hogyan zajlik egy próbafolyamat a villában. A miniszter először mindhárom versenyzőnek egy-egy csupor mézet nyújt át ünnepélyes meghatottsággal: "Ezt a hangotok miatt" - indokolja, majd abbéli reményében, hogy mindhárom versenyzőnek van otthon egy nagy fala, egy-egy méretes, bekeretezett oklevelet is átad.
Az nem derül ki, hogy a "Rocklevél" elnevezéshez van-e köze, de a "Bennünket összeköt a jövő" pólófeliratokat önként magára vállalja: "Elárulom, ezt azért találtam ki, mert a versenyek végén énekelt búcsúdalotok szövege, hogy "bennünket összeköt a múlt" helyett ez sokkal jövőbemutatóbbnak érzem". A már-már nyolcvanas évekbeli versmondóverseny-díjátadóra hajazó felvezetés szerencsére pozitív irányt vesz, amikor Bozóki előáll a minisztérium valódi ajándékával: a következő döntő után bennmaradt két versenyző meghívást kap Clevelandbe, a Rock and Roll Hall of Fame múzeumba, ami valóban gálánsabb, mint egy csillebérci úttörőtáborozás.
Cserébe a versenyzők is dedikálják Bozókinak Aczél Gergő Megasztár-könyvét, majd körbekalauzolják a házban, vigyázva arra, hogy lehetőleg mindig fotogén elhelyezkedésben beszélgessenek kötetlenül. "Hogy van ez, most énekórátok lesz, olyankor skáláztok, vagy mi?" - csípjük még el, amint a miniszter Tóth Gabitól érdeklődik, majd lelkesen megtárgyalják Whitney Houston hajlítási technikáit.
Ennek végét már nem várjuk meg, inkább kizsilipelünk a biztonsági őr kezelte kapun és lesétálunk a buszmegállóhoz. Hétköznap délelőtt rajtunk kívül csak két nyugdíjas hölgy vár a buszra, de egy alkoholos filccel írott felirat azt mutatja, szombat éjjelenként ez vélhetően máshogy van: "Találkoztam a Torressal, Bartók Esztert láttam az ablakból, Pierrot pedig majdnem hasraesett, mikor kiszállt a taxiból. A buszt lekéstük, és holnap Forma-1. Go, Kimi!" A rajongók szíve nagy, sokan beleférnek.