Paul McCartney válófélben lévő nejét halálosan megfenyegették a Macca testi-lelki egészségéért aggódó alvilági körök. Mills azt mondja, nincs pénze testőrségre, ezért a rendőrségtől kapott egy pánikgombot.

Heather Mills egy pánikgombot és jótanácsokat kapott a rendőrségtől, miután valakik halálosan megfenyegették. A válófélben lévő McCartney-né saját biztonságánál már csak lányáé miatt aggódik jobban - írja az angol Mirror. Az újság szerint alvilági körökből érkezett a fenyegetés, bosszúállásként mindazokért, amit Mills a köztudottan ronda válóperük során férje ellen elkövetett.

Tudja, kik voltak

Szóvivője szerint Mills tudja, kik a fenyegetői, és azért is aggódik annyira, mert az illetők erőszakos múlttal rendelkeznek. Bár a pánikgombot kapott, ami közvetlenül a kapitányságon riaszt, és biztonsági tanácsokkal is ellátták. A rendőrök emellett kapcsolatba léptek McCartneyval is.

Mint azt a sussexi rendőrség szóvivője a Mirrornak elmondta, december 14-én kapták a Merseyside-i rendőrségtől azt az információt, hogy Millst valakik megfenyegették. "Megerősíthetjük, hogy Mrs. McCartney-t mindenről informáltuk, beleértve a fenyegetők neveit is. A rendőrség szerint azonban nem forog közvetlen életveszélyben. A helyi rendőrség tagjai is pontos eligazítást kaptak az ügy részleteiről és a szükség esetén követendő eljárásról".

Nem ez az első alkalom

Mills a weboldalán már azóta kapott gyűlölködő üzeneteket, hogy a válási papírok kiszivárgásakor kiderült, négyéves házasságuk alatt állítólag testileg és lelkileg egyaránt terrorizálta férjét. Kislányuk, Beatrice elhelyezési pere alatt további három halálos fenyegetés érkezett a részére. A McCartneyról a válási megállapodás értelmében minimum 120 millió fontot legomboló Mills úgy fogalmazott: védtelennek érzi magát, mert nincs pénze testőrségre. Mindenesetre igen bátornak mutatkozott, amikor teljesen egyedül vitte el az állatorvoshoz Oliver nevű kutyáját.

Karácsonyi lidércnyomás

A digitalspy.com eközben azt is tudja, hogy a pár kislánya, Beatrice az apjával fog karácsonyozni. Bár az ünnepnapra Mills is igényt tartott volna, a gyerekfelügyeletről szóló döntés értelmében most Sir Paulé a gyerek. A pár ideiglenes gyerekelhelyezési megállapodása szerint ugyanis a kislány péntektől keddig apjával van, a hét többi napján pedig az anyjánál. A Sunday Mirrornak egy Mills-közeli informátor elmondta: "Heather teljesen belesápadt a hírbe. Szerette volna, ha Bea vele van Szenteste, de ez nem jött össze neki". Macca azonban beleegyezett, hogy felesége másnap korábban vihesse el a kislányt. Az informátor szerint "Paul nagyon össze van törve, és még mindig próbál Heather kedvében járni. Még a történtek után sem képes teljesen ellene fordulni. Úgy gondolja, Heather jó anya, és szeretné Beának a szakításuk ellenére is a lehető legnormálisabb gyerekkort biztosítani, még a történtek ellenére is".