Heather Mills tagadja, hogy a húszas éveiben szaúdi milliomosok luxusprostituáltja lett volna, és pert indított a lap ellen, amelyik ezt állította. A volt modell ügyvédje közleményben tudatta, Heather Mills tönkrement a házasságának válsága és az ezt követő sajtóhadjárat miatt.

Heather Mills pert indít a News of the World című bulvárlap ellen egy, napokban megjelelt cikkre reagálva. „Millst felháborította a cikk, amelyben azt taglalják, hogy a húszas éveiben luxusprostituált volt” – foglalta össze röviden Paul McCartney feleségének ügyvédje.

Magánszám

Heather Mills

Mint arról a Velvet is beszámolt, az angol bulvárlap szuperexklúzívnak nevezett négy oldalas cikkében több, a nyilatkozatait arcával és nevével is vállaló forrás visszaemlékezése alapján feltárta a volt modell múltját. Petrina Monrose, állítólagos egykori kolléganő szerint McCartneyné a húszas éveiben arab milliomosok ágyasa volt, és ezt az állítását több történettel is igyekezett alátámasztani. Az egyik anekdota szerint például négyen elégítettek ki egy arab herceget annak palotájában, amikor az ambíciózus Heather Mills még egy extra meztelen tánccal is igyekezett borravalóhoz jutni 8000 dolláros jussa mellé. Egy másik kolléganő, Denise Hewitt szerint Mills a leszbikus partnere volt ebben az időszakban.

Adnan Khashoggi szaúdi fegyverkereskedő volt titkára pedig arról beszélt a lapnak, főnöke nagyon kedvelte a Heather Mills nyújtotta szolgáltatásokat, akinek ágybeli teljesítményére az akrobatikus jelzőt találta megfelelőnek. A titkár szerint ezzel a képességével Heather Mills 12 ezer dollárt (több mint 2.5 millió forint) keresett. Az érintett szerint egy szó sem igaz ezekből a nyilatkozatokból, a rágalmak és a jó hírének csorbítása miatt pert indított a lap ellen.

Lady Mecca és a szaúdi szál

A közvélemény úgy tudja, Paul McCartney azért hidegült el a feleségétől, mert megtudta, hogy a nyolcvanas években egy pornókiadvány arca volt, amit az érintett beismert, de akkor a szaúdi szálakról még nem értesült. Az azóta megjelent cikkekre a zenész nem volt hajlandó nyilvánosan reagálni. A volt modell ügyvédje azt állítja, védence nagyon rossz lelki állapotba került házasságának válsága és a sajtóhadjárat miatt.

„A stressz következtében Heather sokat fogyott, és alvászavarai vannak. Nagyon megviselték a körülötte zajló események” – hangzott el abban a hivatalos közleményben, amelyben a volt modell ügyvédje elsődlegesen a sajtót okolja a problémákért. A közlemény arra is kitért, hogy az alaptalan rágalmakkal ugyanúgy Paul McCartney-nek is komoly kárt okozott a média.