Pokrivtsák Mónika engedélyt kapott Jennifer Lopeztől, hogy elénekelhesse egyik számát, pedig állítólag ezt még senkinek sem engedte eddig. A dalt hamarosan hallhatjuk a rádióban is. A műsorvezető két hét múlva lesz harminc, és nagyon boldog.
A műsorvezető Pokrivtsák Mónika tervei között mindig is szerepelt az éneklés, így most teljes a boldogsága, hiszen megkapta az engedélyt Jennifer Lopez Ain't it Funny című számának a feldolgozására. A dalnak két változatát rögzítették: egyet a rádióknak, és egy ritmusosabb verziót a kluboknak. Pokrivtsák Mónika még nem tudta megmondani, mikortól játsszák majd a rádiók a magyar verzióban "Nem kell többé más" címet elnyert számot, de már nagyon izgatottan várja.

"Ha valaki fel akar dolgozni egy számot, el kell küldeni a kész anyagot a szerzőknek, és ők mondják meg, belemennek-e, vagy nem. Vannak együttesek, például a Rolling Stones, amelyek senkinek nem, vagy csak nagyon ritkán adtak engedélyt számuk feldolgozására; Jennifer Lopez még nem tett ilyet soha. Mivel ennek a számnak az egyik szerzője ő maga, így neki küldtük el a dalt, és szerencsére megadta az engedélyt hozzá. Persze hogy valóban személyesen ő maga hallgatta-e meg, azt nem tudom." - mondta el a Velvetnek a Delelő arca, aki eddig sem csak a műsorvezetésnek élt.

Mindig szerepelt

Saját bevallása szerint a művészetek iránt való érdeklődését és tehetségét nagyszüleitől örökölte. Nagypapája, Szalay László világhírű magyarnóta-énekes volt, nagymamája, Babos Margit pedig színésznő. Úgy gondolja tehát, nem csoda, ha maga is vonzódik mind az énekléshez, mind a színészethez. Utóbbi szenvedélyét a Ruttkai Éva Színházban éli ki hétvégenként a Charlie nénje című darabban, ahol többek között Rák Katival, Konta Barbarával, Cs. Németh Lajossal és Makrai Pállal játszik együtt.

"Színművészetit ugyan nem végeztem, de kiskorom óta állandóan énekelek és szerepelek. 1998-ban az RTL Klub road show-ján jött az ötlet, hogy énekeljek valamit, így a záró bulin az egyik kedvencemet, a V-Tech Éjfél után című számát adtam elő a zenekar énekesével, Kefirrel közösen. Azóta énekelek ezeken a show-kon, és egyre többen mondták, hogy készítsek lemezt. De a munka és az iskola sok volt egyben, így csak amikor lediplomáztam a kommunikáció szakon, döntöttem úgy, hogy most jöhet az éneklés" - mesélte el a műsorvezető, aki nagyon örül, hogy eddig csak pozitív visszajelzést kapott a dallal kapcsolatban. Hogy készül-e a számhoz klip is, arra még nem tudott válaszolni Pokrivtsák Mónika, de azt bevallotta, álmai között szerepel egy nagylemez - nem mintha nem élvezné jelenlegi munkáit is eléggé.

"Elsősorban műsorvezető vagyok, nem színésznő, vagy énekesnő. Nagyon szeretem csinálni a Delelőt, élvezem, hogy minden nap más vendég van, hogy vannak komolyabb és könnyedebb témák is. Egy éve vagyok a Delelőben, és egyelőre nem érzem, hogy váltanom kellene, úgy gondolom, jövőre is maradok itt. Mindig úgy gondoltam, akkor jó, ha nem én kutakodok folyton a lehetőségek után, hanem azok találnak meg engem."

Jöhet az ezotéria

Pokrivtsák Mónika most fejezte be a kommunikáció szakot, de előtte tanult marketinget is, most pedig ismét beiratkozott egy iskolába, hogy kielégíthesse az ezoterikus tanok iránti érdeklődését. Jelenleg a Mantra Természettudományi Főiskola parapszichológiai szakára jár, ahol első éves, így további három év vár még rá, hogy igazán elmélyüljön az ezotériában és az energiák felhasználhatóságában, ami, mint mondta, igazán érdekli. "Most minden nagyon jó, és remekül érzem magam, élvezem, amit csinálok" - mondta Pokrivtsák Móni lelkesen, bár az nem sikerült kiszednünk belőle, vajon vannak-e jókedvének magánéleti oldalai is.

"A magánéletemről legközelebb akkor beszélek, ha férjhez megyek, előtte nem. Tanultam a történtekből, amikor Magyar Bálinttal jártam (a Barátok közt egykori szereplője - Velvet), már gyereket is szült helyettem a sajtó. De az biztos, hogy nagyon jól vagyok. Két hét múlva leszek 30 éves, és még ennek is nagyon örülök!"