A modell 1990-ben még hamvas szépségével hódított, mára hitelesen hozza a kiélt drogfüggőt. A karrierjét felölelő fotókból most aukciót rendez a Christie's.

Amikor az FHM olvasói kiszavazták a száz legjobb nő közül, már senki nem lepődött meg. A modell manapság kiélt és megviselt, és ebben nyilván kedvenc dzsankijának, Pete Dohertynek is nagy szerepe van. Pedig Mosst 1990-ben még a modellvilág egyik természetes, hamvas szépségeként ünnepelték, innen küzdötte le magát évek kemény munkájával a jelenlegi külsőig. Ezt a pályafutást felölelő fotókból árverez most egy gyűjteményre valót a Christie's aukciósház - írja a Daily Mail.

Vegyen Mosst hatezerért

Eddig nem láthattuk

A képek közt van egy eddig ismeretlen fotó is, ami Moss 16 éves korában készült szülővárosában, Croydonban egy Corinne Day nevű fotós által. A fiatal lányt két évvel azelőtt, 14 évesen, a JFK reptéren szúrta ki és szerződtette azonnal egy modellügynökség. Egy hazalátogatás során készült róla a Kate Taken In Croydon című kép, amit most a modell egy barátja bocsátott árverésre 6000 fontos kezdőáron.

A fotós, Corinne Day kedvenc, Kate at Home című képét 1993-ban készítette róla, amikor első Vogue-fotózásukon találkoztak. A modell ezen bugyiban és rózsaszín trikóban pózol színes karácsonyfaizzók alatt, és most 7000 fontos kezdőáron bárki licitálhat majd rá.

Drogos ribi, a jövő

A "drogos ribi" style

A fekete-fehér Vogue-fotók ugyanakkor nem arattak igazi sikert, ezeken tűnt fel ugyanis először a később mégis divatba jött "drogos ribi" külső. Ez nem azonos Moss jelenlegi formájával, az már túl hiteles ahhoz, hogy szép legyen.

Két 1996-os platinanyomat is megtalálható az aukciósház kínálatában, ezekhez Moss meztelenül állt modellt. Irving Penn munkája 22 ezer fontos áron indul, Albert Watson két méteres giganyomata 15 ezret kóstál indulóáron. Egy Mosst make up nélkül ábrázoló hatdarabos sorozat, Chuck Close munkája szintén hasonló árkategóriában versenyez, valahol 15 és 20 ezer font körül lövik majd be az kezdőárat.

A Christie's londoni irodájának fotókra specializálódott szakértője, Yuka Yamaji szerint "Kate Moss ma már kulturális ikon, és kétségtelenül napjaink megkérdőjelezhetetlen jelentőségű modellje. 14 évesen fedezték fel, és rögtön a világ legnagyobb fotósaival dolgozhatott. Megtiszteltetésnek érezzük, hogy most ezekből a kollekciókból kínálhatunk válogatást, eddig nem látott felvételeket is beleértve".

Értékvesztés

És a mai valóság

Moss arcát azonban Doherty mellett egyéb káros hatások is érik. Szombat éjjel például egy kiadós dudort szerzett milliókat érő homloka közepébe, amikor egy barátjuk születésnapi partija kajacsatába fordult. Először úgy volt, hogy pasijával duettet énekelnek az ünnepeltnek, de az incidens után inkább sértődötten megléptek a hátsó kijáraton.

A The Sun szerint "először nagyon vicces volt, Kate is iszonyúan élvezte. De amikor valaki véletlenül kicsit erősebben odavágott egy darab jeget, és ez őt a homloka közepén találta el, azonnal elkezdett nőni a púp". A dologra végül az tette fel a koronát, mikor valaki viccesen azt javasolta neki, talán tegyen egy kis jeget a dudorra: Moss ekkor megsértődött és elhúzott haza. Bár a hátsó ajtón ment ki, azért így is sikerült őt lefotóznia a paparazzóknak, de a dudort nem örökíthették meg, mert szerzett valahonnan egy keménykalapot, amivel eltakarhatta.