Kate Moss-t újabban egy James Burke nevű egyetemistával látni. A szépséges modell még síelni is magával vitte húszéves szerelmét, aki egyből megtetszett Kate Moss édesanyjának is.

Ismét egy fiatalabb szerető

Kate Mosst újabban egy fiatal modell oldalán lehet látni, írta a brit The Sun bulvárlap. A hosszú hajú babafiúról annyit tudni, hogy 20 éves, hobbimodell, főállásban pedig az oxfordi egyetem hallgatója. James Burke és a világhírű szupermodell egy karibi szigeten találkoztak, és először a luxus sí-paradicsomban, a coloradói Aspenben látták őket együtt.

A szülők örülnek

#alt#

A téli vakáción részt vett Kate Moss édesanyja is, aki szerint az új hódoló édes, és sokkal jobban illik lányához, mint az előző, drogbotrányairól híres Pete Doherty. "Jamie egy igazi úriember, nem úgy, mint Pete. Így áldását adta lánya szerelmére" tudta meg a lap Linda Moss barátnőjétől, aki azt is elárulta, hogy a szerelmeseket egyáltalán nem zavarja a 11 éves korkülönbség. "Linda egyáltalán nem találkozott Kate-el, amíg Dohertyvel járt. Gyűlölte azt a fickót, és a lánya minden problémájáért őt okolta. Ezért majd kiugrott bőréből, amikor szakítottak. James viszont igazán cuki. Ő egyből megtetszett neki".

Ki az a Kate Moss?

Közben James Burke szülei is nyilatkoztak fia új románca kapcsán. "Nem tudom, ki az a Kate. Őszintén szólva eddig, ha kétszer hallottam a nevét az életemben. A fiam viszont egy igazi úriember. Kedves, jól nevelt, okos fiú", tudta meg az Ananova James Burke édesapjától, Patrick Burketől.

"Örökké szeretni fogom"

Úgy tűnik az egyetlen, aki nem örül az új fejleménynek, az a dobott kedves Pete Doherty. Az egykori nagy szerelemből igazi sárdobálás lett, írja a Daily Mirror. "Kate Moss megkérte Doherty-t hogy egyszer, és mindenkorra szálljon le róla, hiszen a viselkedésével mindent elkövetett, hogy megutáltassa magát", tudta meg a lap. A modellt a legjobban az bosszantotta fel, hogy Doherty mindent ki akar pakolni egy B kategóriás bulvárlapnak. "Mindig is kihasznált. Ez a férfi mindenből hasznot húz. Szerettem őt, mert bedőltem neki és a kisfiús viselkedésének. Majdnem mindent elveszítettem egy ilyen alakért," panaszkodott a lapnak a modell. Mindeközben Doherty barátai szerint az énekes még mindig halálosan szerelmes a szépségbe és reménykedik, hogy csak átmeneti szakításról van szó.