Hétfőn délután a Szigeten összegyűlt a Napköztársaság állami vezetősége, hogy sörözés mellett a magyar petanque-válogatottal mérje össze kigolyózási tudományát. A rózsaszín ruhás Görög Zita és a mezítlábas Gianni ügyesen golyózott a forró homokban, miközben elnökük, Jáksó László néha méltóságteljesen előbújt az árnyékból méretes testőrével, hogy biztassa médiapajtásait.
A Napköztársaságról már olvashattak a Velveten, legutóbb akkor, amikor díszes, enyhén ittas, de alapvetően vidám körülmények között megalakult.

Illumináció

Azóta sok helyen hirdette a nap, a sörözés és a jókedv hatalmát a lelkes brigád, legutóbb hétfőn a Sziget Dreher sátora előtt, ahol javarészt német turisták gyönyörködtek a gazellatermetű Görög Zita petanque-tudományában, fittyet hányva arra, hogy ő itthon híres személyiség. A játékban a híres emberek természetesen csúfos vereséget szenvedtek a válogatottól, ami várható is volt. Az élelmes újságírócsapat a gutaütés elől inkább az árnyékba vonult öblíteni, és bevárta a játékosokat.

Az eseményen a sajtó részére fenntartott hátsó pultnál együtt frissülhetett fel a megfáradt szigetelő Nagy Edmunddal, Görög Zitával, Jáksó Lászlóval és Giannival.

Gianni kifőzdéje és vizespóló

#alt#
Kaja, pia, nők!

Gianni igazi olasz padre módjára a meccs után főztjével kápráztatta el az egybegyűlteket, emellett vicces megjelenésével, és életvidámságával szórakoztatott minket. A sör mellett Giannit bizonyára inspirálta a sörgyár által a Szigetre remek ízléssel összeválogatott hoszteszlány-sereg is. A lányok terepszínű vízi-UZI-val ijesztgették az arra járókat, de félelmetesebb volt, amikor reklámtetkót akartak ránk tenni. Nem éppen ijedős riporterünk pedig rögtönzött vizespólóversenyen mutathatta be bájait, amikor az egyik ott dolgozó vizifegyveres férfi felszólította, hogy "Állj vagy lövök!".

A helyszínen tartózkodók közül aznap este nem sokan ülhettek volna büntetés nélkül volán mögé. Gianni kedves idiotizmusával végezte a dolgát hangulatfelelősként, petanque-erként, és olasz szakácsként, de a legviccesebb állapotban Jáksó Lászlóval volt szerencséje találkozni az Index-Velvet közös különítményének. Jáksó kétes összetétlű, "narancslé" fedőnéven emlegetett italt kortyolgatott, és egyszer csak hirtelen ötlettől vezérelve helyet foglalt riporterünk mellett.

A mocskos média

Nézze meg kik voltak ott!

Az ismerkedés hevében Jáksó először exkluzív interjút követelt a Velvettől, amit nem kapott meg, nem megy az ilyen egyszerűen. Majd mesélt arról, hogy mennyire szörnyű az, hogy egy ismertebb ember nem tehet kedvére azt, amit szeretne, mert azt egyből megírják az újságok vagy civil személyek jelentik fel bizonyos sajtóorgánumoknál. Ezután az asztalnál hamarosan egy kisebb fronttalálkozó alakult a Stop.hu kreatív igazgatója (Jáksó) és az Index egyik legkegyetlenebb tollú kritikusa (SzabóZ) között.

A felek különleges érzékkel tapintottak rá egymás leggyengébb pontjaira: amikor az egyik lekopaszozta a másikat, az meglepetésében így vágott vissza: "Nekem legalább van állam!" Független megfigyelők szerint a szópárbajból 10:7 arányra Jáksó került ki győztesen, dehát neki ez is a hivatása. Kollégánk azzal magyarázta megfutamodását, hogy ő most szeretne megváltozni, és jó ember lenni. Mint mondta, neki most többet számít a karmája, ezért nem akart túl durva lenni az amúgy magánemberként neki is szimpatikus Jáksóhoz.

Jáksó erre a dicsőségtől még inkább felbátorodva egy médiahacket ötölt ki, miszerint a Velvet újságírónőjével egy Toi-Toi vécéből előbújva fotóztatja le magát a poén kedvéért. Az időközben felbátorodott riporterünk akcióra szólította fel fotósát, aki profi módon, a másodperc tört része alatt készen termett a feladatra. Az utolsó pillanatban azonban Jáksó László gyáván meghátrált, és elment megnézni a Hooligans-koncertet.